Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Eurostat által március 18-án közzétett államháztartási adatok is jelzik, hogy Magyarország azon a pályán halad, amelyet kitűzött magának - fejtette ki Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.
Ha a régió tavalyi adatait vetjük össze, látható, hogy a 4,5 százalékos magyar deficit kisebb, mint a 4,8 százalékos lengyel, ugyanakkor nagyobb, mint a 3,3 százalékos szlovák, vagy a 3 százalékos cseh adat - helyezte el a rangsorban Magyarországot Pichler.
A szóvivő magyarázata szerint két héttel korábban azért kommunikált 4,2 százalékos deficit adatot a tárca, mert a PM számítása szerint Magyarország tavalyi GDP-je 20.450 milliárd forint volt, több az Eurostat által számított 20 216 milliárd forintnál, ami 0,1 százalékpontos különbséget okozott.
A további, 0,2 százalékpontos különbség hátterében az eltérő számítási módszer áll. Az eredményszemléletben készült államháztartási kimutatásoknál lehetnek olyan tételek, amelyek vagy a tárgyévben, vagy a következő évben kerülnek elszámolásra, ezért 1-2 tized százalékpontos eltérés minden évben adódhat a statisztikák között - tette hozzá a szóvivő.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.