Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Átütő sikert aratott Belgiumban a Renault konszern új, olcsó árfekvésű személyautója. A romániai Pitesti-ben készülő Dacia Logan első szállítmányának minden darabja gazdára talált a második márciusi hétvégén - írta a belga sajtó.
Egy antwerpeni autókereskedő, aki saját szakállára 45 darabot importált a Magyarországon már tavaly november óta kapható Loganból, néhány óra alatt túladott valamennyi példányon. "Rengeteg érdeklődőnek kellett csalódást okoznunk, talán március végén az ő igényeiket is ki tudjuk majd elégíteni" - mondta Bruno Pollet kereskedő a Het Laatste Nieuws című flamand nyelvű újságnak.
A kereskedő, aki 7500 eurós áron hozta forgalomba a romániai eredetű autókat, nem áll közvetlen kapcsolatban a Renault céggel. Ezért azt tervezi, hogy kelet-európai Dacia-importőröktől vásárolt Loganokat dob piacra Belgiumban.
A Renault konszern tavaly szeptemberben kezdte el sorozatban gyártani a Dacia Logant, amellyel kifejezetten a kelet- és közép-európai piacra, valamint Kínába, Ázsiába és Afrikába kíván betörni.
Pitesti-ben kizárólag Otto-motorral készülnek a Loganok, a választék 1,4 liter (75 lóerő) és 1,6 liter (87 lóerő) lökettérfogatú aggregátokra korlátozódik. Ugyanezek a motorok hajtják a Renault Kangoo és Clio modelljeit (utóbbinak a nyújtott karosszériájú változatát).
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A kedvezményt továbbra is életkortól függetlenül biztosítja a kormány.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.