Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Európai Unió jogrendszere szerint a termékek minőségéért elsősorban a gyártó és a kereskedő felel, ugyanakkor a fogyasztóvédelmi hatóságok kötelessége a veszélyes termékek kiszűrése - jelentette ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója.
Geri István egy fogyasztóvédelmi tanácskozáson elmondta: a veszélyes termékek kiszűrését egy, az EU segítségével kiépített informatikai rendszer is segíti. A rendszer kommunikációt tesz lehetővé az országos és a megyei fogyasztóvédelmi szervek, a társhatóságok között, s tagállamként bekapcsolja Magyarországot az EU úgynevezett RAPEX fogyasztóvédelmi rendszerébe.
A szakember elémondta: az uniós csatlakozás után alapvető változást jelent, hogy egy más tagállamból érkező termék nem minősül importterméknek, illetve ha egy harmadik országból érkező termék valahol már belépett az unió területére akkor ezt követően szabadon mozoghat.
Ebben a helyzetben megnőtt a szerepe a piacfelügyeletnek, az ellenőrzési eljárásoknak, illetve a tájékoztatásnak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az uniós jogszabályok szerint kötelező nyilvánosságra hozni, ha egy terméket veszélyesnek találnak.
A szakember közlése szerint, elsősorban az egyre hatékonyabb ellenőrzések nyomán, folyamatosan nő a veszélyes termékek száma. Míg 1997-ben mindössze 15 nem élelmiszeripari fogyasztási cikket találtak veszélyesnek, 2003-ban már 172-őt. Hasonlóak a tendenciák az egész unió területén is - fűzte hozzá.
Ugyancsak egyre nő a veszélyes élelmiszerek száma: az EU-ban tavaly 621 élelmiszerről derült ki, hogy veszélyes. Ezek közül, mindössze 2 termék jutott el Magyarországra - mondta a főfelügyelő.
Geri István beszámolt több országos ellenőrző akció tapasztalatairól is. Eszerint a vendéglátás ellenőrzése során, az elmúlt évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találták a legtöbb hiányosságot. Ezen a területen az ellenőrzött üzletek 97 százalékánál állapítottak meg kifogást. Ugyanakkor a legkevesebb gond a budapesti üzletekkel volt, itt 55 százalékos volt a kifogások aránya.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.