Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Országos tájékoztató kampányt indít márciusban az ASVA (Audiovizális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) a nyomozóhatóságok munkatársai számára. A kampány során az ASVA átadja a rendőröknek azokat az információkat, melyek segítségével hatékonyabb lehet az illegális DVD-másolás és -terjesztés elleni küzdelem.
A kampány első állomása Szombathely, ahová az ASVA munkatársai március 30-31-én látogatnak el - írta az alapítvány a hvg.hu-hoz eljuttatott közleményében.
„Fontosnak tartjuk, hogy átadjuk a nyomozóknak eddigi tapasztalatainkat és ösztönözzük őket önálló felderítő tevékenységek végzésére. Ehhez persze minden tőlünk telhető szakmai-, és technikai segítséget megadunk, így együttesen hatékonyabban tudunk fellépni az illegális filmletöltés és -terjesztés ellen” – jelentette ki Kálmán András, az ASVA igazgatója.
A kampány célja, hogy a nyomozóhatóságok munkatársai könnyebben felismerjék a szerzői jogsértéssel (különös tekintettel az audiovizuális alkotásokra) kapcsolatos ügyeket, és az ezt követő eljárásokat gyorsan és sikeresen végre tudják hajtani.
Az ASVA tudatosítani akarja a nyomozókban a szellemi tulajdon védelmének fontosságát, felhívja figyelmüket az ezzel kapcsolatos bűncselekmények károkozásának nagyságára és következményeire, valamint megosztja velük nemzetközi tapasztalatait.
Az elméleti ismeretek mellett gyakorlati tudnivalókra is felhívják a figyelmet, például annak módjára, hogy kell felkutatni piacokat és nyilvános árusítóhelyeket vagy átvizsgálni a videotékákat - teszi hozzá a közlemény.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.