szerző:
MTI

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint hátrányosan érinti a nemzetközi vállalatok magyarországi cégeinek munkavállalóit a természetbeni juttatások adó- és járulékterheinek növelése, s ezért azt kéri, hogy vonják vissza a részvényopciókkal kapcsolatos részt.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter elmondta, hogy értesült a problémáról, s a megoldás érdekében egyeztetést kezdeményezett a Pénzügyminisztériummal.

Reszler Ákos, az IVSZ elnökségi tagja, a Scansoft Recognita vezérigazgatója elmondta: a szeptember 1-jétől életbe lépő változások szerint a magyar munkavállalóknak a külföldi cégek által nyújtott részvényopció lehívása esetén jelentősen megnőhetnek az adóterhei.

Ha eddig a munkavállaló eladta a részvényopciós programban szerzett részvényét, akkor a külföldről befolyt összeg 38 százalékát személyi jövedelemadóként, 11 százalékát pedig egészségügyi hozzájáruláskánt (eho) kellett befizetnie. Szeptembertől azonban az eho helyett 8,5 százalék nyugdíjjárulék, 4 százalék egészségbiztosítási járulék, valamint további 29 százalék társadalombiztosítási járulék terheli az összeget, ami az szja-val együtt összesen 79,5 százalék. Ebből adódóan, míg korábban a kapott összeg 51 százaléka maradt a dolgozónál, szeptember után már csak 20,5 százaléka.

Reszler Ákos szerint a törvény ugyan megengedi, hogy a munkaadó átvállalja például a társadalombiztosítási járulék kifizetését, ez a gyakorlatban azonban nemigen valósul meg, mivel előre nem tervezhető, hogy a dolgozó mikor adja el a részvényét.

Az IVSZ mindebből adódóan úgy véli, hogy az intézkedés rontja Magyarország versenyképességét, s különösen azon "start up" cégek helyzetét, amelyek kis tőkeerővel indulnak, ám ígéretes pálya előtt állnak. Ezek ugyanis szinte csak úgy tudnak magukhoz csábítani jó szakembereket, ha részvényopciós programot ajánlanak nekik. Az elnökségi tag szerint a magyar vállalatok részvényopciós programját szabályozó törvény jelentőségét mutatja, hogy kevesebb mint tíz cég alkalmazza, s mivel nagy terheket ró az érintettekre, nem tölti be funkcióját.

Az IVSZ kalkulációja szerint a változtatás nem hozza meg a várt 1-2 milliárd forintos pluszbevételt a költségvetésnek. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter elmondta, hogy az IVSZ mellett a Magyar Gyáriparosok Szövetsége, az Amerikai Kereskedelmi Kamara és az Érdekegyeztető Tanács is változtatást szeretne az ügyben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Karrier

Megújult az IVSZ portálja

A teljes átalakuláson átesett Informatikai Vállalkozások Szövetségének megújult arculattal jelentkező portálja, bővebb tartalommal és új portálmotorral várja az érdeklődőket.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Erősebb lobbitevékenységét igér az IVSZ

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) erősebb lobbitevékenységet kíván a jövőben megvalósítani az ágazat fejlődése érdekében - hangoztatta Kovács Zoltán, az IVSZ nemrégiben megválasztott új elnöke.

Gazdaság

Hány zsebből vérzik?

Össztűz zúdult a kormányra a természetbeni juttatások szeptember 1-jétől hatályos módosítása miatt. Bár továbbra is bőven lehet csemegézni az érintetlenül hagyott adómentes juttatások között, az adókötelesek közterheinek évközi növelése nagy érvágás.

Eladná magyar érdekeltségei egy részét az E.On

Eladná magyar érdekeltségei egy részét az E.On

Döntött a kormány: két szombati munkanap lesz 2020-ban

Döntött a kormány: két szombati munkanap lesz 2020-ban

A szocialisták szerint is meg akarják szüntetni a nyugdíjasok szociális üdültetését

A szocialisták szerint is meg akarják szüntetni a nyugdíjasok szociális üdültetését

Ha nem akar rovarokkal szennyezett mandulát enni, ezt a márkát kerülje el!

Ha nem akar rovarokkal szennyezett mandulát enni, ezt a márkát kerülje el!

Tarlós nyílt levélben kritizálja az ellenzéki jelöltek programját

Tarlós nyílt levélben kritizálja az ellenzéki jelöltek programját

Ez a gyengeségben az erő - traumából önbizalmat építeni

Ez a gyengeségben az erő - traumából önbizalmat építeni