szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Nem mehet jól az a gazdaság, ahol a növekedésből nem keletkezik többletmunkahely, ahol adócsökkentés helyett év közben is adót emelnek és ahol a kormány tetemes államadósságot halmoz fel" - mondta Domokos László, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Nem egészséges a gazdaság növekedése, mert a kormány mesterségesen pumpálta fel a növekedési adatokat - mondta Domokos arra reagálva, hogy Veres János pénzügyminiszter kedden bejelentette: a szaktárca az idei évre 3,5-4,0 százalékos, a felső határhoz közelebb álló bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel számol.

Az ellenzéki képviselő szerint ugyanakkor az elmúlt hat hónap beruházásainak a 40 százalékát az állami hitelekből finanszírozott útépítések adták, és ha ezt levesszük, akkor kiderül, hogy kisebb a beruházási teljesítmény, mint a múlt évben. "Ezért mi a mai növekedést nem tekintjük egészséges növekedésnek, és tartósan fenntartani sem lehet ilyen magas államadóssággal" - véli Domokos. 

Az állami közberuházásokat finanszírozó hitelek feljavítják a mutatókat, de még így is kisebb mértékben növekszik a gazdaság, mint a Medgyessy-kormány időszaka alatt - mondta Domokos.  A csatlakozó nyolc kelet-közép-európai ország között továbbra sem vagyunk dobogósok a mutatókat tekintve, az euró 2010-es bevezetéséhez pedig nagyon komoly, azonnali kormányzati intézkedésekre lenne szükség, nem pedig sikerpropagandára - fűzte hozzá.
 
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Fidesz: semmitmondó a gazdasági nyilatkozatterv

A Fidesz nem látja értelmét annak, hogy aláírja azt a gazdaságpolitikai konszenzust szorgalmazó nyilatkozattervezetet, amelynek elfogadását Kóka János gazdasági miniszter kezdeményezte a parlamenti pártoknál.

MTI Gazdaság

Kóka János nyilvános vitára hívja a Fidesz gazdaságpolitikusát

Kóka János gazdasági miniszter péntek délelőtt 10 órára vitára hívta a nagyobbik parlamenti ellenzéki párt vezető gazdaságpolitikusát, vagy Orbán Viktor Fidesz-elnök által kijelölt bármely képviselőjét, hogy a sajtó nyilvánossága előtt ütköztessék nézeteiket a magyar gazdaság állapotáról.

MTI Gazdaság

A vártnál jobb GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idén a második negyedévben 4,1 százalékkal nőtt a bázishoz képest, míg szökőnap-hatással korrigálva az előző negyedévhez viszonyítva 1,2 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatokat. Az elemzők a II. negyedévre 3,88 százalék körüli gazdasági növekedést vártak.

eurohirek.hu Gazdaság

GDP és kereset: sereghajtók vagyunk

A britek keresnek a legjobban az EU-n belül, átlagosan 36180 eurós évi jövedelemmel. A magyarok átlagosan 5910 eurót visznek haza, ezzel az összeggel csak a szlovákokat, a letteket, a litvánokat és az észteket sikerült megelőzni. Az egy főre jutó GDP tekintetében hazánk a hatodik – a sor végéről nézve.