szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idén tavasszal szorgalmasabbak voltak az szja bevallást benyújtók, mint a tavalyi első hónapokban: április 22-éig mintegy 1,588 millió szja bevallást vett nyilvántartásba az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), szemben a tavaly április 21-éig beérkezett közel 1,197 millióval.

A tavalyi közel 25 ezerrel szemben az idén már több mint 388 ezer bevallást elektronikus úton nyújtottak be, de mintegy 808 ezer papíron benyújtott bevallást is internetes programmal töltöttek ki, így a bevallások mintegy háromnegyedénél használták az internetet – mondta Polgár Péter az adóhatóság elnökhelyettese.

Az adóhatósági elszámolás (ADAM) népszerűsége nem nőtt érzékelhetően a tavalyihoz képest, ezt a megoldást a múlt évi 9 986-tal szemben 14 140 adózó választotta. Nem igazolódott be tehát az APEH-nek az a félelme, hogy az idén félmillióan is igénybe vehetik ezt a módszert. Igaz, a prognózis még akkor született, amikor úgy volt, hogy teljesen megszűnik a munkáltatói elszámolás lehetősége.

Az ADAM-os bevallásokból tavaly még csak 8, az idén már 5 820 érkezett elektronikus úton, amiben az adóhatóság szerint szerepe lehet annak, hogy a munkáltatóknak - rajtuk keresztül is kérni lehetett az adóhatósági adómegállapítást - kötelező elektronikusan benyújtaniuk bevallásaikat. Az adóhatóság eddig 730 ezer adózónak összesen 39 milliárd forint összegű adót térített vissza, fejenként átlagosan 53 444 forintot, míg tavaly átlagosan 60 205 forintot.

Az idén új lapokat is tartalmaz a bevallási csomag. Megváltozott például az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakhoz fűződő kedvezmény érvényesítésének módja, a kedvezményt az adózó rendelkező nyilatkozata alapján az önkéntes pénztárba utalja át az adóhatóság. Aki bevallását már benyújtotta, de nem rendelkezett a kedvezményről, e nyilatkozatát a 0653-01-B táblán pótolhatja, amelyet hamarosan közzétesz az APEH.

Az önadózók határideje nem változott, ám mivel május 20. vasárnapra esik, május 21-éig nyújthatják be bevallásukat. A munkáltatói elszámolást február 15-éig lehetett kérni. A munkáltatóknak május 21-éig kell elkészíteniük az elszámolást és arról az igazolást kiadni az adózónak, az adómegállapításokat pedig június 11-éig elektronikus úton elküldeniük az adóhatósághoz. A munkáltatóknak a magánszeméllyel legkésőbb június 20-áig el kell számolniuk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Vállalkozás

Április 20-tól megszűnik az szja-kedvezmény

Az április 20-tól végleg megszűnő adókedvezmény az adóhivatal számításai szerint 12 ezer embert érint. Ennyi adózónak kell visszafizetnie az összesen 2,2 milliárd forintnyi befektetési adóhitelt. Ellenkező esetben késedelmi pótlékot kell fizetniük. Milyen változások várhatóak még áprilistól?

MTI Gazdaság

Módosítják az szja-törvényt

A kormány mellett az MSZP és a Fidesz frakciója is támogatja a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvénynek azt a módosítását, amely szerint visszaállna a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által adományozott emléktárgyak adómentessége.

Vállalkozás

SZJA-bevallás

Az önkéntes pénztári adókedvezmény a pénztárhoz, nem pedig az adózóhoz érkezik, sokaknak egészségügyi hozzájárulást kell fizetniük - ezek a legfőbb újdonságai a május 21-éig esedékes szja-bevallásnak.

MTI Gazdaság

1,172 millió SZJA-bevallás érkezett április 1-ig

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) április 1-jéig 1,172 millió darab személyi jövedelemadó (szja) bevallást vett nyilvántartásba, mintegy 17 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában - közölte az adóhatóság.

MTI Gazdaság

PM-tájékoztató: kevesebb társasági adó, több szja

Az eredeti előirányzatnál 45 milliárd forinttal kevesebb társasági adóval, ugyanakkor 100 milliárd forinttal több járulékkal, személyi jövedelemadóval és jövedéki adóval, valamint 70 milliárd forinttal kisebb kamatkiadással számol szerdán kiadott tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM), amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésén vitatnak meg.