Adót csalt a vattagyár

Mintegy 70 milliós adóhiányt okozott az államháztartásnak egy vatta feldolgozással foglalkozó szolnoki gyár a gyanú szerint.

  • MTI
Adót csalt a vattagyár
A Vám- és Pénzügyőrség nyomozói és az APEH ellenőrei olyan iratokat foglaltak le, amelyek alapján felmerült a gyanú, hogy a cég szerződés nélkül foglalkoztatja dolgozóit, illetve nem fizeti utánuk a munkáltatót terhelő járulékokat - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szóvivője.
 
A gazdasági társaság a bevételei után fizetendő áfát minimálisra akarta csökkenteni, így az előzetes számítások szerint több mint 40 millió forintos forgalmi adót nem fizetett ki. A cég a társasági adó be nem fizetésével több mint 26 millió forintos adóhiányt okozott.
 
A Vám- és Pénzügyőrség a gazdasági társaság képviselőivel szemben adócsalás és munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.
 
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.