Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A magyarországi cégek 15 százalékánál nagy az esély arra, hogy egy éven belül nem tudnak eleget tenni fizetési kötelezettségeinek – mondta Keleti József a Dun and Bradstreet Hungária Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Ugyanakkor az 500 ezer magyarországi cég 15 százaléka nagyon megbízható – tette hozzá az ügyvezető igazgató, bemutatva a cégek nemfizetési kockázatát felmérő új modelljüket. A több mint 300 változót tartalmazó statisztikai modell, figyelembe veszi a cégek pénzügyi mutatóin túl például a tevékenységét, a tulajdonosait és azt, hogy a cég mely régióban található.
A Kelet-Európában elsőként Magyarországon bevezetett statisztikai modell a cégeket egy 1-től 100-ig terjedő skálán helyezi el, a magasabb érték alacsonyabb kockázatot jelent, vagyis az adott cég kisebb valószínűséggel kerül felszámolás alá egy éven belül.
Keleti József hangsúlyozta, hogy a modell az adott cég pénzügyi mutatóinak hiányában is megkönnyíti a kockázati elemzést. A cég adatbázisában az egyéni vállalkozások kivételével minden cég adatai megtalálhatóak – tette hozzá.
Az 1843-ban alapított Dun and Bradstreet Corporation 38 országban 11 ezer embert foglalkoztat, naponta 2 millió ügyfelet szolgál ki. A cég magyarországi leányvállalata 1992-ben alakult, jelenleg 50 alkalmazottat foglalkoztat, ügyfeleinek száma 1500.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.