Az Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) az önkormányzatok vezetőivel, az APEH, a VPOP, a munkaügyi központ és munkafelügyelőség, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelet régiós képviselővel tartott kerekasztal beszélgetést Győrben a feketegazdaság elleni küzdelemről.
Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára méltatta, hogy az adó- és járulékterhek mérséklése, illetve ésszerűsítése területén a szövetség 2007-ben jelentős sikereket ért el. Példaként említette a kisadók összevonásának elvetését, illetve a társaságiadó-kedvezmény szélesebb körű igénybevételi lehetőségét.
A VOSZ továbbra is tagjait az átlátható és törvényes működés megtartására ösztönzi, de azt is be kell látni, hogy a kiszámíthatatlan adókörnyezet és a növekvő vállalkozói terhek egyre nehezebb helyzetbe hozzák a cégeket - fogalmaznak. Emiatt kiemelten fontosnak nevezik a feketegazdaság további térhódításának megakadályozását.