A múlt héten az osztrák OMV hivatalosan is értesítette felvásárlási szándékáról az Európai Bizottságot és fúziós vizsgálatot kért, egy hónapot adva az illetékes hatóságnak. Az egyesülés mögött még továbbra is felfedezhető logika: a két vállalat fúziójával ugyanis egy erős regionális társaság jöhetne létre, amely hatékonyabban érvényesíthetné érdekeit Európa nagy, integrált energetikai cégeivel szemben akár a kutatás és, kitermelés, akár pedig az értékesítés és szállítás területén. A magyar vállalat azonban eddig erőteljesen ellenállt, és a  tőke szabad áramlásának akadályozását rossz szemmel néző EU  kedvéért sem tett egyetlen apró lépést sem az egyesülés irányába.

A MOL védekezési eszköztárának egyes elemei az EU szemében gyanúsnak tűnnek, mint például a vállalat saját részvényvásárlási akciói, jóval az OMV által – hipotetikusan ugyan – korábban ajánlott 32000 forintos vételi ár alatt. Mások pedig egyenesen botrányosak, mint a magyar politikusok által nemrég elfogadott, a szénhidrogének kitermelésére kiszabott jövedéki adó mértékét érintő módosítások. Mindezek ellenére, minél tovább húzódik ez az állapot, annál hátrányosabban érintheti az osztrákokat. Még ha sikerül is tárgyalóasztalhoz ültetni a MOL-t, akár évekig is eltarthat, míg bármiféle megegyezés születik.

Másrészt az OMV sem hivatkozhat korlátlanul a tisztességes játékszabályokra, tekintve, hogy hatékony állami kontrol alatt gyakorlatilag felvásárolhatatlan. Gazdálkodás és értékteremtés szempontjából pedig a MOL tetemes kinnlevőséget jelent az OMV számára. Az OMV a MOL részvényeinek 20 százalékáért eddig mintegy 2 milliárd eurót fizetett ki.

Az OMV befektetői pedig már régen máshol keresik a profitszerzés lehetőségeit. A Petrom folyamatban levő átstrukturálása, valamint a saját rövidtávú termelésnövekedési kilátásai csak kettő ezek közül. Így eszük ágában sincsen kísérleti alanyként asszisztálni a tulajdonosi jogok kiterjesztéséért folyó küzdelemben – vélekedik a Financial Times cikkírója.