Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ebben az évben is közel 4,3 millió személyi jövedelemadó (szja) bevallást vár az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a bevallást várhatóan 500 ezren elektronikus módon teszik meg, további két millióan pedig letöltik a nyomtatványt az adóhivatal honlapjáról – közölte az APEH hétfői tájékoztatóján. A munkáltatók várhatóan egymillió adóbevallást készítenek el a munkavállalók meghatalmazása alapján.
Idén is három lehetőség áll az adózók rendelkezésére, hogy a 2007-es szja-bevallásukat benyújtsák: a szokásos 0753-as bevallás benyújtásával, adóhatósági megállapítással, illetve megkérhetik a munkáltatót, hogy készítse el az adóbevallásukat – közölte Polgár Péter, az APEH elnökhelyettese.
A bevallás benyújtására előírt határidők az előző évhez képest nem változtak. A magánszemélyek 2007. évi személyi jövedelemadójának bevallása február 15-től válik esedékessé, amikor az egyéni vállalkozóknak és az áfafizetésre kötelezetteknek kell benyújtaniuk az adóbevallást – mondta Polgár Péter. A 2007. évi egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevallásának határideje ugyancsak február 15.
A magánszemélyeknek május 20-ig kell teljesíteniük az szja-bevallást, akik visszaigényelnek adót, illetve járulékot, azok a bevallástól számított 30 napon belül kaphatják azt meg, de legkorábban március 1-én. Ugyanakkor az elektronikus módon bevallók már február 1-jétől hozzájuthatnak a visszaigényelt adóhoz – hangzott el.
Az szja-bevalláshoz szükséges 0753-as nyomtatvány az APEH honlapjáról letölthető és az internetes program segítségével kitölthető. Az adóhatóság az úgynevezett Abevjava platform független keretprogram szolgáltatásait is hozzáférhetővé tette, amely biztosítja, hogy a nyomtatvány egyes oldalaihoz/soraihoz tartozó kitöltési útmutató, szövegablakban a nyomtatvány kitöltése közben interaktív módon megtekinthető legyen. Az internetes program segítségével kitöltött bevallás elektronikusan is benyújtható, ehhez azonban egy okmányirodai regisztráció is szükséges – mondta el Kriskó Csaba, az adóhivatal bevallási főosztályának vezetője.
A mostani bevallás során az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozat a bevallás része lett, így a nyomtatvány megfelelő oldalának kitöltésével rendelkezhet arról az adózó.
Tavaly a költségvetés 1922,5 milliárd forint bruttó illetve 1799 milliárd forint nettó szja-bevételt könyvelt el.
Az szja-bevallásról, kötelezettségekről, változásról itt olvashat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Válaszok, ígéretek és kormányzás helyett „digitális honfoglalással”, „nemzeti algoritmussal” próbálkozik a Fidesz. Kit céloznak, és mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson, amikor a bécsi migrációs helyzetet igyekezett szemléltetni. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.
A rapper keményen válaszolt a kormánynak, haraptak is rá az emberek.