Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az IBM Magyarország vezérigazgatója, Paál Péter február 15-én átadta a cég nemzetközi zsűrije által megítélt szakmai díjakat egyetemi kutatóműhelyek számára. A magyar pályázók taroltak ebben az évben, és az Európában kiosztott összesen 50 elismerésből csak három nagy országban – Németországban (12), Nagy-Britanniában (7) és Oroszországban (6) – nyertek több Faculty Awardot, mint itthon.
Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója. Kulcsfontosságúak a piacképes ismeretek |
Paál Péter elmondta, hogy a vállalatok számára kulcsfontosságúak a piaci igényeknek megfelelő korszerű ismeretekkel felvértezett végzősök. Az IBM magyarországi cégcsoportja önmaga több mint 3400 embert foglalkoztat üzleti tanácsadási, üzleti szolgáltatási, mérnöki, szoftver- és hardver szakértői, értékesítői, gyártási területeken, s folyamatosan hirdetnek új pozíciókat és gyakornoki helyeket, de legalább ennyire fontosnak tartják, hogy ügyfeleik és partnereik számára is elérhetővé tegyék az IBM technológiához értő szakembereket, akik jellemzően már diplomájuk megszerzése előtt biztos állást tudhatnak magukénak.
A nyertes pályázók |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Automatizálási és Alkalmazott Informatika Tanszéke. Olyan megoldásokat fejlesztenek, amelyekkel grid hálózatokon hatékonyan lehet keresni és információt kinyerni. Programgazda: Dr. Charaf Hassan, egyetemi docens. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék. Kis- és középvállalatok informatikai megoldásainak üzemeltetését automatizáltan segítő, szabványos keretrendszert dolgoznak ki. Programgazda: Varró Dániel, egyetemi adjunktus. Budapesti Műszaki Főiskola, Intelligens Mérnöki Rendszerek Intézet. A szolgáltatásmenedzsment oktatását vezetik be a BSc képzésbe. Programgazda: Galántai Aurél, egyetemi tanár. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar, Informatikai és Gazdasági Intézet. A szolgáltatásmenedzsment specializációt készítik elő. Programgazda: Dr. Jereb László, intézetigazgató. Széchenyi István Egyetem, Műszaki Tudományi Kar, Informatika Tanszék. MSc kurzust indítanak „Valósidejű programozás” témakörben, Java felhasználásával. Programgazda: Sziray József, egyetemi docens, tanszékvezető. |
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A miniszter szerint nem a MÁV munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb segítséget nyújtani a bajba került utasoknak.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
A viharkároknak mintegy 10-12 százalékát okozzák fakidőlések, ágtörések.
Az oroszok MS001 drónja már nem koordinátákkal dolgozik a csapás előtt, hanem maga választja ki a célpontokat.