Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Közép-Európai Rali – amely az idei Dakar-verseny elmaradása miatt egy évvel előrehozott tereprali-széria nyitóversenye lesz – a becslések szerint 250-379 millió többlet-adóbevételt hozhat Magyarországnak – mondta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkára egy turisztikai konferencián pénteken Budapesten.
A Szalay Dakar Team versenykamionja. Sivatag homok helyett bakonyi sziklák © Szalay Dakar Team |
Becslésük szerint a sportesemény idején a külföldi látogatók 1,219-1,891 milliárd forintot költenek Magyarországon. A szervezők úgy számolnak, hogy az átlagos tartózkodási idő 1,6, illetve 2,7 nap lehet. A rendezési költségvetés 1,8 millió euró. A Magyar Turizmus Zrt. 200 ezer euróval járul hozzá a költségekhez.
Ujhelyi István elmondta: a francia jogtulajdonos, az A.S.O. – azon kívül, hogy három hírszolgáltatóval leszerződött – 300 ezer euró költségvetéssel saját műsort készít a rendezvényről, az Eurosport televíziós csatorna végig közvetíti a versenyt. Az államtitkár szerint nem ez a verseny oldja meg a turizmus jövőjét, de úgy vélte, kellenek olyan ötletek, amelyek olyan látogatókat hoznak Magyarországra, akik egyébként nem jönnének.
Szalay Balázs, a Dakar Series Közép-Európa Rali szervezője szerint 100 ezer ember érkezhet a rendezvényre. Elmondta, hogy az összes nagy gyári csapat részt vesz a versenyen. A viadal április 20-án rajtol Budapesten a Hősök teréről. A rendezvény szervezői mintegy 250 versenyzővel számolnak. A Magyarországot és Romániát érintő versenynek április 26-án Balatonfüreden lesz vége. A verseny 75-80 százaléka érinti a magyarországi helyszíneket.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.