A GVH csütörtöki közleménye szerint a távközlési társaság a hirdetéseiben ígértnél kisebb letöltési sebességet biztosított internet előfizetőinek, illetve nem megfelelően tájékoztatta ügyfeleit arról, hogy a meghirdetett áron csak hűségnyilatkozat aláírásával lehet szerződést kötni.
Tízmilliós bírság a UPC-nek a reklámjai miatt
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forintra bírságolta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-t, mert álláspontja szerint a cég 2006-ban és 2007-ben közzétett egyes reklámjai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.