EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Javultak a turisztikai cégek várakozásai, az Ecostat első félévi turizmusbarométer indexe mintegy 3,6 százalékponttal 44,3 százalékra emelkedett az előző félévihez képest.
Belyó Pál, a kutatóintézet főigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: nő azoknak a turisztikai cégek aránya, amelyek fejlődést feltételeznek. A barométer 2005. II. fél évében készült el először, akkor a fejlődést prognosztizálók aránya gyakorlatilag megegyezett a mostanival.
A főigazgató elmondta, hogy felmérésük szerint ismét javuló tendenciát mutat a megkérdezett háztartások üdülésre tervezett kiadása. 2005. II. félévében 199 ezer forintot terveztek üdülésre a családok, majd ez az érték fél évről fél évre fokozatosan csökkent, 2007. I. félévében 119 ezer forint volt. Az idei év első félévi felmérés adatai szerint a tervezett kiadás átlagos összege 162 ezer forint.
Az intézet szerint 2008-ban a kül- és belföldi vendégforgalom kismértékű növekedésére lehet számítani, várhatóan szolid mértékben javul a turisztikai ágazat teljesítménye, és stabilizálódhat a külgazdasági egyensúlyt javító szerepe. Az idén a háztartások több mint négytizede tervez nyaralást, 73 százalékuk Magyarországon. A belföldi nyaralások várható hossza 7 nap.
A szállodaipari vállalkozások konjunktúra indexe az idei első fél évben 52,5 százalék, ez 12,5 százalékponttal magasabb az elmúlt fél évhez viszonyítva. Az érték az eddigi felmérések alapján a legmagasabb, és azt a szállodai véleményt fejezi ki, hogy a gazdaság egészének helyzete, különösen a turisztikai ágazat, valamint saját vállalkozásuk üzleti lehetősége a következő időszakban javul.
A szállodaipari vállalatok beruházási tervei viszont továbbra is szerények. A turisztikai vállalatok kismértékű létszámbővítést terveznek. A vendéglátóipari vállalkozások konjunktúra indexe 40,5 százalékot tett ki, ez 4,2 százalékponttal magasabb, mint az elmúlt félévi várakozási mutató volt.
Az éttermek, vendéglátóhelyek beruházási tervei ugyancsak szerények. Új munkaerő alkalmazását 30,8 százalékuk, elbocsátást 23 százalékuk, munkaerő-kölcsönzést 15,4 százalékuk tervez. A következő időszakban az éttermek, vendéglátóhelyek a belföldi és a külföldi vendégek kisszámú növekedését prognosztizálják.
Az utazásszervező és közvetítő vállalatok kedvezőtlenebbül ítélik meg a nemzetgazdaság, a turisztikai ágazat és saját vállalkozásai helyzetét. Ezen cégek konjunktúra indexe az idei első fél évben 40 százalék volt, ami 5,7 százalékponttal alacsonyabb az elmúlt fél évhez képest.
A módszertan szerint az 50 százalékos érték azt jelentené, hogy egyenlő arányban vannak azok, akik fejlődést, illetve csökkenést feltételeznek a következő időszakra. Az 50 százaléknál magasabb érték a fejlődést feltételezők többségét fejezi ki. Az 50 százalék alatti, a felmérés kezdete óta jellemző érték pedig a csökkenést feltételezők magasabb arányát mutatja.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.