Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Viharfelhők tornyosulnak a világ legnagyobb üdítőitalgyártó cége felett, hiszen az üdítőitalok piaca egyáltalán nem fejlődik a várt ütemben, a cég részvényei pedig gyorsan esnek. A Coca-Cola Co. így megtette a már régóta várt lépést, s a cég dinamizálása érdekében vezetőt váltott: Neville Isdelltől július elejével Muhtar Kent vette át a vezérigazgatói posztot.
A világ legnagyobb üdítőital-gyártó vállalata tavaly év végén jelentette be, hogy E. Neville Isdell elnök-vezérigazgatót 55 éves pártfogoltja, egy török diplomata fia, Muhtar Kent követi a vezérigazgatói székben. Ekkor még úgy tűnt, hogy az italóriás végre magszabadul az évek óta tartó üzleti kínlódásoktól, ám a cég részvényárfolyama a januári 8 éves csúcsról 21 százalékkal esett.
Az elmúlt hetekben a vállalat két legnagyobb – európai és amerikai – palackozója is profitfigyelmeztetést adott ki. Ez a Wall Street Journal (WSJ) szerint világos jele annak, hogy a romló gazdasági klíma az üdítőitalok értékesítésében is megjelenik. Egyes elemzői vélemények szerint az amerikai piacon még a Glaceau-termékek (vitaminnal dúsított ízesített ásványvíz) eladása is csökkent. A Coca-Cola a termék gyártóját, az Energy Brands Inc.-et 4,1 milliárd dollárért vette meg tavaly és az ügyletet Kent vezényelte le.
A Coca-Cola új vezérigazgatója, Muhtar Kent. Optimistán néz a jövőbe © AP |
Kent egyébként Isdell oldalán korábban nagy szerepet játszott abban, hogy az üdítőipari óriást az évek óta tartó zűrzavarból kihozza és visszaállítsa a megfelelő pályára. Egyelőre úgy néz ki, hogy Kent a vezérigazgatói poszt mellett megtartja korábbi tisztét is. A 65 éves Isdell a tervek szerint 2009. áprilisáig marad az igazgatóság elnöki posztján, az viszont még mindig nyitott kérdés, hogy ezután Kent átveszi-e ezt is.
Kent visszatérése némi meglepetést is okozott. Több mint tíz évvel ezelőtt ugyanis bennfentes kereskedelemmel vádolták meg és emiatt az akkori sydney-i központú palackozó üzem, a Coca-Cola Amatil Ltd. felsővezetői pozíciójából kényszerült távozni. Kent erről az esetről úgy nyilatkozott, hogy 1996-ban a pénzügyi tanácsadója az ő tudomása nélkül adott el 100 ezer Amatil részvényt a profitfigyelmeztetés kiadása előtt. Peren kívüli megegyezéssel rendezte az ügyet, visszafizette az ügyletből szerzett hasznát és tagadta a bűnösségét.
Neville Isdell és Muhtar Kent. Nagyot dobtak a Zeróval © AP |
A magyarországi helyzet |
A Coca-Cola Beverages Magyarország Kft. eredményeiben visszaesés egyelőre nem mutatkozik. A vállalat az elmúlt években sorra kétszámjegyű növekedéssel büszkélkedhetett: 2005-ben 51, 2006-ban 63,4 és 2007-ben 77,5 milliárd forintos árbevételt ért el. A magyarországi cég 20 százalék körüli részesedéssel foglalja el az első helyet a teljes hazai üdítőital-ágazatban. A vállalat bővüléséhez alapvetően hozzájárult, hogy tavaly az alkoholmentes italok piaca mintegy 8 százalékkal nőtt (miközben a teljes hazai élelmiszer-kereslet egy-két százalékkal csökkent). Év eleji adatok alapján ásványvizekből és jeges teákból 15-16, gyümölcslevekből és energiaitalokból 5-7 százalékkal fogyott több, míg a szénsavas üdítők piaca stagnált. Az itthoni cég stratégiájában is kiemelt helyen szerepel a termékportfolió bővítése és az értékesítési hálózat – ezen belül is az italautomatás hálózat – szélesítése. A Coca-Cola itthon is új termékekkel szeretne piacra lépni az ásványvíz, illetve a gyümölcslé kategóriában, s a fejlesztésektől vezető pozíciójának megerősítését várja. |
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.