szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója, kétezer cég megkérdezése alapján, júniusra 49,1 pontra – 2003. június óta a legalacsonyabbra, már visszaesést jelezve 50 pont alá – süllyedt a májusi 50,6 pontról.

A június 23-án kiadott előzetes becslés 49,5 pontra szólt, előzőleg az elemzők 50,5 pontot vártak júniusról. Tavaly júniusban 58,3 pont volt a szolgáltatási mutató. Az euróövezet átlagában minden részmutató visszaesést jelzett, az új megrendeléseké is ötéves mélypontra süllyedt. A bekerülési és a kibocsátási árak inflációja kissé gyorsult májushoz képest, de a kibocsátási áraknál kisebb volt a gyorsulás, mint a bekerülési áraknál, a szolgáltatók értékesítési nehézségeit, egyszersmind profitkilátásaik rosszabbodását jelezve.

Az olasz szolgáltatási mutató 48,5 pontra emelkedett a májusi 48,1 pontról, hetedik hónapja jelezve a teljesítmény csökkenését, a francia mutató 50,1 pontra csökkent 50,5 pontról, 2003. június óta a leghalványabb teljesítménynövekedést jelezve, a német – euróvezeti összehasonlításban még mindig kiemelkedő, habár az előzetes becslésnél kisebb fejlődést jelezve – 52,1 pontra gyengült 53,8 pontról. Spanyolországban a legmeredekebb a visszaesés: júniusra a mutató 36,7 pontra, minden idők legnagyobb havi visszaesését jelző számra esett a májusi 43,3 pontról. A mutató 50 pont fölött a teljesítmény javulását, 50 pont alatt a visszaesését jelzi az előző hónaphoz viszonyítva.

Az euróövezeti feldolgozóipar kedden kiadott, Reuters-kezelte beszerzőmenedzser-mutatója júniusra szintén visszaesést jelző 49,2 pontra – 2005. május óta a legalacsonyabbra, három éve először 50 alá – esett a májusi 50,6 pontról. Az előzetes becslés 49,1 pont, a korábbi elemzői várakozás 50,2 pont volt. Tavaly júniusban 55,6 pont volt az ipari mutató.

Elemzők szerint az új mutatók növelhetik az Európai Központi Bank (EKB) dilemmáját, hogy feltétlenül emelje-e alapkamatát a nap folyamán a rekord ütemben gyorsuló infláció miatt. A maginfláció egyelőre elmarad az EKB tűrésküszöbétől, a fő inflációs adatot emelő energiadrágulás pedig importált, erre a pénzügypolitikának nincs közvetlen hatása. Az bizonyosnak látszik, hogy ha – mint a többségi piaci várakozás ígéri – meglesz is a szigorítás, ez év végéig további kamatemelés nem várható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Tovább gyengültek az euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók

Továbbra is gyengék, sőt kissé tovább gyengülnek az euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók: a feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója, háromezer cég adatai alapján, márciusra 52,0 pontra csökkent az előzetes becslés szerint, és ezzel két és féléves mélypontra került. Az elemzők 51,9 pontot vártak márciusról. A februári mutató 52,3 pont lett.

MTI Gazdaság

EU: a beszerzőmenedzser-mutatók nem utalnak kamatcsökkentésre

Az euróövezeti feldolgozóipar Reuters által publikált beszerzőmenedzser-mutatója áprilisra 50,8 pontra romlott a márciusi 52,0 pontról, a szerdán kiadott előzetes becslés szerint. Az elemzők 51,5 pontot vártak áprilisról. Ez a mutató tavaly októberben ért el időközi mélypontot, akkor 51,5 ponton 2005. augusztus óta a legalacsonyabb volt, és október óta most, áprilisban került a legalacsonyabbra.

MTI Gazdaság

Vegyesen alakulnak az euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók

Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója, kétezer cég megkérdezése alapján, előzetes becslés szerint októberre 55,6 pontra emelkedett a szeptemberi 54,2 pontról - amely 2005. augusztus óta a legalacsonyabb volt -, de távol maradt a júniusi-júliusi csúcstól.

MTI Gazdaság

Öt éves mélyponton az euróövezeti beszerzőmenedzser-mutatók

Az euróövezeti szolgáltatások Reuters által készített beszerzőmenedzser-mutatója, kétezer cég megkérdezése alapján, júniusra 49,5 pontra – 2003. június óta a legalacsonyabbra – csökkent, a hétfőn megjelent előzetes felmérés szerint. Az elemzők 50,5 pontot vártak.