A hatóság közlése szerint az áprilisban végzett vizsgálat megerősítette az eddigi tapasztalatokat, miszerint a dohányterméket és szeszes italokat forgalmazó vállalkozók gyakran megszegik a fiatalkorúak kiszolgálására vonatkozó szabályokat.
A hatóság az egységes bírságpolitika alapján összesen 229,1 millió forint bírságot szabott ki, amelyből 107,8 millió forint volt a fogyasztóvédelmi, és 121,3 forint a reklámfelügyeleti bírság.
A bírságon felül a hatóság több esetben is úgy határozott, hogy megtiltja a kereskedelmi vagy vendéglátó-ipari egység számára dohánytermék, valamint alkohol tartalmú ital forgalmazását, sőt ideiglenes üzletbezárásra is sor került.
Az NFH közlése szerint az idén még kétszer tartanak ebben a témában országos vizsgálatot.