Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A csehországi vállalkozóknak nem egészen egyharmada véli úgy, hogy szükség lenne a jobbközép kormány által idén januárban bevezetett adóreformok folytatására – derült ki abból a felmérésből, amelyet a cseh Gazdasági Kamara készített a vállalkozók körében.
A vállalkozók többsége azt állítja, hogy az adóreformok jelentős mértékben nem befolyásolták gazdálkodását. A kormány reformprogramjában leginkább az állami bürokrácia és a jogi keretek egyszerűsítésének a hiányát kifogásolják.
"A vállalkozói szféra már a reform elindításakor a radikálisabb intézkedések híve volt" - jelentette ki Petr Kuzel, a Gazdasági Kamara elnöke csütörtökön Prágában. Kifejtette: a vállalkozók nem is annyira az adó nagyságát, mértékét érzik tehernek, mint az őket gúzsba kötő bürokráciát, amely csak nagyon lassan csökken. Túl gyorsak a jogi normák változásai és a jog kikényszerítése nagyon bonyolult.
A bürokrácia csökkentését a megkérdezettek 80 százaléka, míg az egyszerűbb jogi közeg irányába ható intézkedéseket 72 százalék hiányolja. A vállalkozók 53 százaléka hiányolja, hogy a reform nem gyorsítja fel a bíróságok munkáját, 41 százalék az adó mértékének a csökkentésével elégedetlen, míg 40 százalék szeretné szabadabban kezelni a munkaadó-munkavállaló viszonyt.
A januárban életbe léptetett pénzügyi és adóreformok hatását egyáltalán nem érzékeli pozitívan a vállalkozók 27,4 százaléka, míg 15 százalék károsnak minősítette azokat. Egy hasonló kérdésre válaszolva a megkérdezettek 20 százaléka szerint a reform nem hozott semmi pozitívumot, míg 1,5 százalék nagyon kedvezőnek ítéli meg.
A vállalkozók 34,6 százaléka azt nyilatkozta, hogy a reform cége gazdálkodását egyáltalán nem fogja befolyásolni. Mintegy 16 százalék arra számít, hogy a reform következtében gazdálkodása megerősödik, nyeresége emelkedik. Mintegy 23 százalék szerint cége számára a reform hatása kedvezőtlen lesz, míg a vállalkozók egynegyede erre a kérdésre nem válaszolt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.