Ismét eljutottunk oda, hogy jó nagyot kéne lépni az ország versenyképességének és gazdasági növekedésének javításához, de ehhez a nagy lépéshez megint nincs elég bátorság. Vagy csak nem tudjuk eldönteni, melyik irányba is kellene elindulni: az úgynevezett angolszász modell (alacsony adók és visszafogott állami szerepvállalás) vagy az északi modell (magas adók és kiterjedt állami szerepvállalás) irányába.

Az elmúlt időszakban több javaslat is a kormány elé került. Legutóbb a nagy adótanácsadók tettek le egyet – számításokkal az üzleti szféra nevében –, de említhetnénk Bokros Lajos, Simor András, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC), az Oriens tanácsadó cég, a GKI, a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal által elkészített javaslatokat is. Ehhez képest a most kiadott Megegyezés ismételten csak nyomokban követi a gazdasági szereplők felvetéseit, mondhatni, pusztán címszavakban. Megint elmondható: az irány jó, de a megvalósíthatóság kétséges.

Akkor hol tartunk most? Miben sikerült eddig megegyezni? Például abban, hogy a konvergenciaprogram tabu, a hiány nem emelkedhet. Az ország versenyképességét növelni kell, élénkíteni kell a gazdaságot. Ez utóbbihoz bővíteni kellene a foglalkoztatottságot, megreformálni a közoktatást, átalakítani a szociális rendszert. Javítani kellene az üzleti környezeten, csökkenteni a bürokráciát és az állam központi elosztási szintjét, egyszerűsíteni az adórendszert, szélesíteni az adóalapot és csökkenteni a munkaadói terheket. A feketegazdaságot pedig vissza kellene szorítani. Abban is egyetértés van, hogy ha adócsökkentésről beszélünk, akkor az érezhető hatás eléréséért legalább 1000 milliárd forintos programnak lenne értelme, amelyet akár több év alatt is végig lehetne vinni. Mindezek mellett az érezhető hatás miatt egyszerre több területen összehangoltan kellene változtatásokat véghezvinni, lehetőleg konszenzus mellett.

A közös alap azonban nagyjából itt merül ki. Innentől jönnek a kifogások és a számháború.

Egy Népszabadságban megjelent cikk szerint a Pénzügyminisztérium összegyűjtötte az elmúlt fél év szakértői anyagait, amelyek nagy része az adórendszer átalakításáról szól, hiszen ez az ország egyik, legtöbbeket foglalkoztató sarkalatos problémája. A cikk szerint a kormány ezeknek az anyagoknak a hibájaként azt említi, hogy csak adót terveznek és nem költségvetést. Vagyis nem mondják meg, honnan vennének el. Amelyik meg megmondja (Oriens), az a hogyanra nem ad választ.

Hol látnak mégis forrást a gazdaság szereplői? Az elmúlt félévben több fórumon is elhangzott – még az Állami Számvevőszék (ÁSZ) részéről is – , hogy a jelenleg nem elég hatékonyan működő rendszerben van akkora tartalék, amiből lehetne a gazdaságra is pozitív hatást gyakorló lépéseket tenni, és akár egy jelentősebb adócsökkentésre teret nyitni. Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke a hvg.hu-nak korábban adott interjújában például arra mutatott rá, hogy évente 1500 milliárd forintot költünk el gazdaságélénkítésre úgy, hogy a hatása egyáltalán nem látszik. Ennek okát a közigazgatás zavaraiban látta.

A gazdaságra is érezhető hatással lévő élénkítő program kulcsfeltétele viszont a kiadáscsökkentés lenne, amelyről a kormány egyelőre hallani sem akar.  Ahogy az a Megyezés című esszében is olvasható, az állam kiadásainak három nagy köre van: a kamatkiadások, az állam működési kiadásai és a jóléti támogatások. A kamatkiadásokat nem lehet közvetlenül befolyásolni. A működési kiadásaok több mint kétharmada az állam által foglalkoztatottak bére. Ezen a téren a kormányfő nem lát további csökkentésre lehetőséget, hiszen az elmúlt két évben jelentősen csökkent az itt dolgozók száma (a közszférában jelenleg 730 ezren dolgoznak, 2006. év végéhez képest 50 ezerrel kevesebben), és a bérük sem emelkedett. A jóléti kiadások legnagyobb részét a nyugdíj és a családtámogatás adja. Ezeken a területeken pedig azért nem lehet a kormány szerint csökkenteni, mert a költségvetési haszna és a társadalmi következménye nem áll egymással arányban. A Megegyezés szerint a felmerült javaslatok közül többet megvizsgáltak, és sehol sem találtak elegendő adócsökkentésre fordítható pénzt – legalábbis ott, ahol nézték, elfogadható társadalmi áron nincs tartalék.

Az elmúlt időszak javaslataiból ugyanakkor mindennek az ellenkezője látszik körvonalazódni. Vagyis lenne hová nyúlni, csak akarat kérdése. Erről Kupa Mihály, Békesi László volt pénzügyminiszterek és Csaba László akadémikus a MKIK Reformműhely című rendezvényén beszéltek. A szakemberek akkor középtávon 1000-2500 milliárd forintos adóreformra fordítható keretet jelöltek meg.

Azóta az élőmunka terhének csökkentése még hangsúlyosabban került előtérbe, így többek között az említett Oriens anyagának középpontjában is ez áll. Az elmúlt fél évben különböző fórumokon elhangzott – és úgy tűnik, ezzel is mindenki egyetért (a politikusok hangoztatott véleményén kívül) –: ahhoz, hogy a növekedési csapdából való kilábalás sikeres legyen, több területen egyszerre kell számottevő változást jelentő intézkedéseket hozni. Egyszerre kell csökkenteni a költségvetési kiadásokat, az élőmunka terheit, valamint átalakítani a szociális kiadások rendszerét, hogy olyan ösztönzőket hozzanak működésbe, amelyek alapján Magyarországon megéri majd dolgozni és növekedni.

Nézzük csak a legkonkrétabban kidolgozott javaslatként az Oriens Kilábalás nevű programját, amely fő vonalaiban megegyezik a többi javaslattal, számos ötlettel az átcsoportosítható forrásokról, és természetesen több olyan elemmel, amelytől a politika elzárkózik.

Az Oriens javaslata három pillérre támaszkodik. Az első egy 700 milliárd forintos kiadáscsökkentés lenne, amely a pazarlóan működő, rossz ösztönzőrendszer átalakításából adódna. Ennek mintegy 300 milliárdos részét az állami bérek két évre történő rögzítése fedezné (amit utána jelentős, 20-30 százalékos nettó béremelés követne, és jelentősen csökkennének a munkáltatók terhei), 150 milliárd jönne az állami vállalatok dotációjának csökkentéséből, és további források keletkeznének, ha a jelenlegi nyugdíjrendszerben a mai svájci indexálásról áttérnének az inflációkövető indexálásra a nyugdíjemelésnél, továbbá átalakítanák a családi pótlék rendszerét.

A második pillér az 1000 milliárd forintos adócsökkentés, amelyből 700 milliárd a munkáltatói járulékok csökkentéséből, 300 milliárd pedig a foglalkoztatáshoz nem kapcsolódó adónövelésből (áfa és jövedéki adó) áll.

A harmadik pillér a munkavállalási hajlandóságra hat, ez is a torz ösztönzési rendszer gyökeres megváltoztatását célozza: csak a rászorulókat támogatná, és növelné a munkával és a munka nélkül megszerezhető jövedelmek közötti különbséget. Szakítana a minimálbér intézményével. Emellett – a javaslattevők szerint – a hatástalan munkaerőpiaci programokon is lehetne spórolni.

A fent említetteken kívül szakértők által kézenfekvőnek vélt forrás lehetne még az önkormányzati rendszer és a pártfinanszírozás átalakítása is – ami jelenleg szintén tabunak számít politikusaink körében.

Az adótanácsadók által kidolgozott 1100 milliárd forintos javaslat – amely néhány munkaadói érdekképviselet (a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Joint Venture Szövetség és a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának) támogatását is élvezi – nem mélyült el a kiadáslefaragás konkrétumaiban, de más véleményekhez hasonlóan leszögezi: kiadáscsökkentés nélkül nem megy.

Költségvetési hatások részletes számítása © Forrás: Versenyképes adórendszer, az adótanácsadók javalsata

A javaslatokat végignézve megtaláljuk bennük a közös célokat – sőt, állítólag a politikai elit is egyetért abban, hogy mit kellene tenni, ám az igazi kérdés a hogyan. Ám erre valószínűleg azért nem kaphatunk választ, mert itt már minden döntés érdekeket sért, a politikusaink pedig a szavazatokból élnek, és – egy, Varga Mihály fideszes gazdaságpolitikustól elcsent fordulattal élve – őket is meg kell érteni.

Sz.Zs.