Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,90 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 19.074,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Mol zárt veszteséggel, a többi papírnak emelkedett az árfolyama az előző napi záráshoz képest.
A magyar részvénypiacon kivárás volt érzékelhető, ami az amerikai pénzügyi mentőcsomag kongresszusi szavazása előtti várakozásnak tudható be - mondta Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője. Hozzátette: ennek megfelelően alacsony volt a forgalom.
Elmondása szerint a Mol és az OTP piacán folytatódott az eladói nyomás, de a bankpapír árfolyama a nap végére a pozitív tartományba jutott. A Richter részvényei iránt viszont vételi érdeklődés volt, hasonlóan a hét korábbi napjaihoz.
Az amerikai kongresszus pénteken szavaz a módosított, 700 milliárd dolláros pénzügyi csomagról, miután hétfőn első nekifutásra elutasította azt. A szenátus szerdán már elfogadta a pénzügyi válság enyhítését célzó intézkedés-csomagot. A New York-i tőzsde nagy lendülettel nyitott pénteken, és az európai tőzsdéken is optimizmus uralkodott délután, vélhetően azért, mert a befektetők esélyt látnak a mentőcsomag kongresszusi elfogadására.
A Mol árfolyama 140 forinttal, 0,90 százalékkal 15 350 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 40 forinttal, 0,64 százalékkal 6300 forintra emelkedett, forgalma 6,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,13 százalékkal 797 forintra erősödött, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 700 forinttal, 2,25 százalékkal 31 750 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 158,1 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,28 százalékkal 12340 forintra növelte értékét.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.017,91 ponton zárt pénteken, ez 2 pontos, 0,10 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.