Magyar szemmel már az első pillantásra is sokkoló a Világgazdasági Fórum legfrissebb versenyképességi jelentése: a világ 134 országát felölelő 2008-as rangsor szerint Magyarország csupán a 62. helyet foglalja el, s így az Európai Unió országai közül csak Görögországot, Romániát és Bulgáriát előzi meg.

© HVG

Bár Közép-Európa országainak megítélése nem változott érdemben a hagyományos makrogazdasági-társadalmi mutatókat a vállalatvezetői vélemények összehasonlításával kombináló listán, az ázsiai országok dinamikus előretörése miatt a régió államai – Csehország kivételével – valamivel hátrébb szorultak. Ugyanakkor csak a magyar pozíció romlott szignifikánsan: a 15 helynyi zuhanás után 2008-ra Magyarország versenyképessége inkább az EU-sereghajtó Bulgáriáéhoz áll közel, semmint a visegrádi éllovas Csehországéhoz. Ráadásul nem egyetlen év véletlenül kiugró adatáról, hanem lényegében az ezredforduló óta tartó lejtmenetről van szó.

Hét évvel ezelőtt Magyarország versenyképességi besorolása még félúton volt a régióban fejlettségi és jóléti szempontból referenciának tekinthető Ausztria, illetve a másik három visegrádi ország között. Ezt a relatív előnyt azonban a 2006-ig tartó költségvetési költekezés időszakában előbb elveszítette, mostanra pedig már egyértelmű versenyhátrányba került Csehországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz képest, miközben az Ausztriához viszonyított lemaradás megsokszorozódott.

A többi közép-európai országénál jellemzően gyengébbnek ítélt magyar versenyképesség okaként nem lehet egyetlen tényezőt kiemelni. Általában elmondható, hogy Magyarország tipikusan ugyanazokon a területeken teljesít rosszabbul Ausztriánál, mint a többi visegrádi ország. Csakhogy lemaradása ma már csaknem mindenben kicsit nagyobb a többiekénél, miközben szinte egyetlen dimenzióban sem tud érdemi versenyképességi előnyöket felmutatni – ellentétben Szlovákia adórendszerének vonzerejével, Csehország általános infrastruk-turális fejlettségével, oktatási és egészségügyi szolgáltatásainak minőségével, hatékony szegénységcsökkentő politikájával vagy éppen Lengyelország dinamikusabb vállalkozói kultúrájával és jobb üzleti képzésével. A versenyképességi mérleg pozitív oldalán mindössze néhány gazdasági, jogi és igazságügyi szempont – viszonylag könnyű vállalkozásindítás, a tulajdonjogok megfelelő védelme, a rendőrség megbízhatónak tekintett működése –, illetve az infokommunikációs-technológiai infrastruktúra viszonylagos fejlettsége említhető (ám az e területeken megmutatkozó előny is minimális).

© HVG

Magyarország versenyképességi problémái öt területen különösen szembeötlőek. Mindenekelőtt adózási rendszerének a megítélése drámaian rossz. Nemcsak az adók mértéke, hanem az adók, illetve támogatások versenytorzító hatása is súlyos kritika tárgya. Másfelől a magas adók a közszolgáltatások gyengébb minőségével párosulnak: a jogalkalmazásról, az egészségügyről, de mindenekelőtt a szegénység, illetve az esélyegyenlőtlenségek csökkentésére hivatott szociálpolitikáról alkotott vélemények különösen negatívak. Jelentős magyar versenyképességi hátrányt mutat az oktatás és a képzés legtöbb vizsgált indikátora is: a közoktatás, a matematikai, a természettudományos, illetve az üzleti képzés mellett az oktatási rendszer általános megítélése is kedvezőtlen. Ráadásul a vállalatok a többi közép-európai országnál kevesebbet fordítanak képzésre, ami az alacsony vállalati kutatási-fejlesztési kiadásokkal párosulva visszaveti a vállalatok innovációs képességét is.

A magyarországi korrupció rendkívül káros versenyképességi következményeire a Világgazdasági Fórum felmérése is rámutat, alátámasztva más nemzetközi intézmények, például a Transparency International vizsgálatait (HVG, 2008. szeptem-ber 27.). Az ebből adódó üzleti többletköltségek nemcsak Ausztriával, de Szlovákiával és Lengyelországgal összevetve is jelentősek, ráadásul az itt működő külföldi vállalkozások – hasonlóan Csehországhoz – rendkívül rugalmasan alkalmazkodnak a hazai korrupciós technikákhoz. Végül bizonyos általános értékek, magatartásformák is versenyképességi hátrányt okoznak: a Közép-Európában általában megfigyelhető vállalkozásellenes attitűd és a katasztrofálisan alacsony politikai közbizalom mellett (figyelemre méltó, hogy e tekintetben Csehország a magyarral azonos, Lengyelország és Szlovákia pedig még rosszabb megítélés alá esik) messze Magyarországon a legkiterjedtebb az informális gazdaság – evidens következményeként a magas adóknak, illetve a rossz minőségűnek ítélt közszolgáltatásoknak. S miközben a régióban optimistán tekintenek a jövőbe, Magyarországon már akkor felerősödtek a recessziós félelmek, ami ugyancsak kedvezőtlenül hat a ver-senyképességre.

© HVG

Összegezve: 2008-ra elapadni látszanak Magyarország korábbi – viszonylag jól kiépített piacgazdasági alapintézményeiből és infrastruktúrájából adódó – versenyképességi előnyei, miközben oktatási-képzési gyengesége növekvő versenyhátrányt jelent. Közép-európai összevetésben egyelőre makrogazdasági sebezhetősége is messze a legnagyobb – a vitathatatlan javulás ellenére. A térségben általános a bizalomhiány, illetve súlyos a korrupció, ami Magyarországon rendkívül rossz megítélésű adórendszerrel és burjánzó informális gazdasággal párosul. Mindezen tényezők miatt az áru- és a munkaerőpiacok működése lényegesen kevésbé hatékony, miközben az innovációs képesség romlása egyre növekvő versenyhátrányt jelent. A mostani mélyponton legfeljebb abban lehet bízni, hogy a makrogazdasági stabilitás elérése után, 2009-től valamennyi kritikus területen megindul a lassú javulás.

A versenyképességi rangsor élén – csakúgy, mint 2007-ben – az Egyesült Államok és Svájc áll, de megőrizték helyüket az élbolyban az észak-európai, illetve a délkelet-ázsiai országok is. Az amerikai versenyképesség kulcstényezője a vállalkozásbarát piaci környezet, amely elsőrendű innovációs ösz-tönzőket biztosít – még a jelenlegi makroegyensúlyi és súlyos pénzpiaci zavarok mellett is. Svájc kiemelkedő versenyképességét a jól működő közintézmények, a kifinomult üzleti kultúra és az innovációs képesség kedvező elegye, az észak-európai országokét pedig elsősorban a kiváló humán erőforrások és az irigylésre méltó makrogazdasági stabilitás kom-binációja alapozzák meg. A délkelet-ázsiai országok előnyét mindenekelőtt a termékpiacok hatékony működése adja, ami több ország (például Japán, Korea, Tajvan) esetében elsőrendű innovációs kapacitásokkal párosul. A nagyobb felzárkózó országok közül jelentősen javította pozícióját Oroszország és Brazília (előbbi az 59. helyről az 51.-re, utóbbi a 72. helyről a 64.-re lépve előre). Kína pedig négy pozíciót javítva immár a 30. helyen áll. Az oktatás minőségének és általában az intézményrendszer javulásának köszönhetően számottevően nőtt több Öböl menti arab ország (Katar, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emirátusok), valamint Montenegró és Botswana versenyképessége. A Szaharától délre fekvő afrikai országok döntő többsége viszont reménytelenül beragadt a versenyképességi ranglétra alján.

BARTHA ATTILA

Indexmesterek

A genfi–davosi székhelyű Világgazdasági Fórum (WEF) minden év őszén közzéteszi a világ gazdaságainak versenyképességi rangsorát, amely referenciaként szolgál a tudományos és az üzleti világ számára. Az intézményi és az összehasonlító közgazdaságtan számos meghatározó alakja – többek között Xavier Sala-i-Martin, a Columbia Egyetem professzora vagy Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója – nevével fémjelzett globális versenyképességi jelentés 2008-ban már a világ 134 országát öleli fel. A rangsor alapját egyrészt standard makrogazdasági-társadalmi statisztikák, másrészt egy – minden országban azonos módszertan szerint készült – felmérés adatai képezik. A felméréseket az egyes országok vezető kutatóintézetei, egyetemei készítik, a WEF magyarországi partnerintézete a Kopint-Tárki. Az adatfelvétel során a megkérdezett vállalati vezetők 1-től 7-ig terjedő skálán értékelik a versenyképesség valamennyi lényeges elemét (általános gazdasági környezet, közintézmények működése, infrastruktúra, innováció, pénzügyi intézmények, versenykörnyezet, vállalati működés, oktatás és humán tőke, korrupció és üzleti etika, idegenforgalom, környezeti állapot, egészségügy). Ezt követően, az alapstatisztikai mutatók és a felmérés adatainak kombinálásával, a Sala-i-Martin által 2004-ben kidolgozott súlyozás alapján alakul ki az egyes országok globális versenyképességi pontszáma. Az egyes témakörök súlya az országok gazdasági fejlettsége szerint eltérő: a legszegényebb országokban a versenyképesség alaptényezőinek, közepesen fejlett országokban a piac hatékony működését biztosító tényezőknek, az élenjáró, fejlett országokban pedig az innovációs képességet meghatározó tényezőknek van az átlagnál nagyobb szerepük. A versenyképességi ranglétra csak 2006 óta készül eme glo-bális versenyképességi index alapján, azt megelőzően a Jeffrey Sachs és John McArthur nevével fémjelzett, úgyneve-zett növekedési versenyképességi index határozta meg a világ országainak versenyképességi hierarchiáját (a két rangsor szerinti eltérés az országok döntő többségénél az átállás évében minimális volt).