Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Változhatnak a kormány adójavaslatai is az egyensúly megőrzése érdekében. Teljesen új költségvetés a következő néhány napban biztosan nem készül, de változni fog a növekedésre, inflációra, fogyasztásra, bérnövekedésre, beruházásra vonatkozó kormányzati prognózis – közölte Veres János.
A közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában a pénzügyminiszter hangsúlyozta: változhatnak ugyan a büdzsé bevételi és kiadási számai is, de a GDP-arányos hiány nem nőhet.
Pontos számokat a pénzügyminiszter nem ismertetett, de hangsúlyozta: a változó makropályában a lassabb növekedés alacsonyabb inflációval jár együtt, így nagy valószínűséggel csökkentik a 4,3 százalékos 2009-es inflációs prognózist.
Veres az adó- és járulékteher csökkentésre rendelkezésre álló, a beterjesztett javaslat szerint 165 milliárdos mozgástér változásának nagyságrendjét sem becsülte meg, hangsúlyozva, hogy ennek csak a napokban elvégzett számítások után van értelme.
A pénzügyi válságot, illetve a banki betétek teljes körű állami garanciáját illetően elmondta: a kereskedelmi banki betétállomány érdemben nem változott az elmúlt napokban. A pénzügyminiszter egyben további nyugalomra, higgadtságra intett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.