Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Dél óta stabilizálódni látszanak a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX értéke 13600 pont körüli szinten stagnál, ami még mindig 9 százaléknál nagyobb veszteség a csütörtöki záráshoz képest.
Az index délelőtt 10 órakor érte el mélypontját, akkor 13060 pontig süllyedt az értéke, ami 13 százalékkal, csaknem kétezer ponttal volt alacsonyabb az előzőn napi zárónál. Délelőtt a részvények több mint felének szünetelt a kereskedése néhány percre, mert árfolyamesésük meghaladta a megengedett 10 százalékot. Kora délutánra kissé följebb kúsztak az árfolyamok, így a BUX is némileg magasabb szintre került.
Fél kettőkor az OTP részvények 3410 forintot értek, ami 11,54 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki záróáránál. A Mol 10 százalékot vesztett, 11255 forintot ért. A Magyar Telekom árfolyama közel 14 százalékkal 624 forintra esett. A vezető papírok közül a legstabilabb a Richter, amely 3,15 százalékkal gyengült, 27990 forinton forgott. A négy vezető részvény közül egyedül a Richternek nem kellett szüneteltetni a kereskedését.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.