Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Ismét lefelé módosította a világ idei kőolaj-felhasználásának várható növekedési ütemét a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a nagy fogyasztó országok gazdasági növekedésének lassulása és a pénzügyi válság miatt.
A szervezet előrejelzése szerint napi 440 ezer hordóval növekszik az idén a kereslet: ez 250 ezerrel kevesebb, mint amire az előző előrejelzésben számítottak, s mindössze 0,5 százalékos növekedést jelent, amire 1993 óta nem volt példa. Az idén napi 86,5 millió hordó fogyasztás várható.
Jövőre napi 0,8 százalékkal bővülhet a kereslet, napi 190 ezer hordóval kisebb mértékben, mint amire korábban számítottak, azaz naponta várhatóan 690 ezer hordóval.
Ugyanakkor az IEA arra is felhívta a figyelmet, hogy a kereslet alakulása mellett a kitermelésre is nagyobb figyelmet kell fordítani, mivel a pénzügyi válság várhatóan hatással lesz az új kitermelő beruházások alakulására is: szeptemberben például napi 1 millió hordóval csökkent a kitermelés részben a trópusi viharok miatt.
Pénteken délelőtt egy éves mélypontra esett a kőolaj ára a szabadpiacon: az északi-tengeri Brent 3,73 dolláros csökkenéssel 80,23 dollárnál járt, az amerikai WTI 4,02 dollárral esett 82,57 dollárra.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.