szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Százezer euróra javasolja növelni az Európai Bizottság azt az értékhatárt, amelyig az Európai Unió garantálja a bankbetétek visszafizetését pénzügyi válsághelyzet esetén.

Az EU brüsszeli végrehajtó testülete a jelenlegi pénzügyi válsággal foglalkozó állam- és kormányfői értekezlet előtt néhány órával kiadott javaslatával az uniós pénzügyminiszterek múlt heti elvi megállapodását ültette át hivatalos javaslatba, megtoldva azt az eredetileg elhatározott határ későbbi növelésével. A miniszterek 50 ezer eurós határban állapodtak meg. Brüsszel most azt javasolja, hogy ez azonnal lépjen hatályba, egy év múlva pedig a határ emelkedjék 100 ezer euróra. A javaslatot a miniszteri tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

A tanács és a bizottság célja is az volt, hogy a jelenlegi válsághelyzetben a lehető legnagyobb mértékben megnyugtassa a befektetőket és betéteseket elhelyezett pénzük biztonságáról. Az állam- és kormányfők csütörtökön várhatóan további konkrét lépéseket is kidolgoznak, magyar javaslatok is vannak az asztalukon. A tagországok összehangolt, de országonként eltérő intézkedésekkel igyekeznek támogatni bankjaikat és megnyugtatni a betéteseket.

Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök Brüsszelben nyilatkozott arról is, hogy országa - amely kidolgozott egy sokmilliárdos tervet a bankrendszer megvédelmezésére - a mostani válságban annak az árát is fizeti, hogy kívül maradt az EU közös monetáris övezetén, az eurózónán. Úgy vélte, ennek politikai ára is van - az ország unión belüli befolyásának elmaradása az arányostól -, most pedig a gazdasági ára is láthatóvá vált, egyebek között a kamatok változásával.

Rasmussen jelezte, hogy még hivatali idejében (három éven belül) újabb népszavazást szándékozik rendezni a dán eurócsatlakozásról.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Megkezdődött az EU pénzügyi válságcsúcsa

Megkezdődött szerda délután az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozója Brüsszelben: az ülést ezúttal - egyéb témákat háttérbe szorítva - az egyre terebélyesedő nemzetközi pénzügyi válság uralja.

MTI/hvg.hu Gazdaság

A francia kormány 360 milliárd eurós mentőcsomagot fogadott el

Franciaország is felsorakozott azon államok mögé, amelyek hétfőn a válság leküzdésére a bankoknak mentőövet dobtak. Franciaország összesen és maximálisan 360 milliárd euróig támogatja a bankközi hitelforgalmat és erősíti meg a pénzügyi válságban meggyengült bankokat.

MTI Gazdaság

Könyvelési trükkel tüntetné el az EU a válság javát

Az EU, sok más mellett, azzal is kísérletezik, hogy egyetlen tollvonással eltüntesse a pénzügyi válság javát. Az Európai Bizottság könyvelés-felügyeleti bizottsága szerdán egyhangúlag megszavazta, hogy a pénzintézetek evégett egyik zsebükből a másikba tehessék a követeléseiket, és várható, hogy még szerdán az Európai Parlament is jóváhagyja a módosítást, hogy már alkalmazható legyen a legtöbb harmadik negyedévi mérlegbeszámoló készítésekor.

MTI Gazdaság

Csak rövid távon jó megoldás a teljes betétgarancia

A bankbetétek teljes állami garanciája rövid távon ugyan jó megoldás lehet a pénzügyi bizonytalanság csökkentésére, ám hosszú távú fenntartása elméleti aggályokat vet fel - fejtette ki Alex Mourmouras, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai részlegének elnökhelyettese kedden az MTA Világgazdasági Kutatóintézetében tartott előadását követően.

MTI Gazdaság

ÁKK: biztosított a finanszírozás

Az eddigi állampapír-kibocsátásokból a kincstár számláján jelentős pénztartalék gyűlt fel, és a költségvetés várható hiánya is kisebb a tervezettnél, mondta Borbély. Likviditási tartalékkal is rendelkeznek, szükség esetén alternatív piaci forrásokat vonnak be, mondta részletek nélkül.