Tőkevonzás: Veszprém tette a legtöbbet Zalaegerszeg a legkevesebbet

A megyei jogú városok közül a tőkevonzó képesség szempontjából Veszprémben folyt a leghatékonyabb szabályalkotó munka 2004 és 2007 között, a leggyengébb pedig Zalaegerszeg volt – írta a csütörtöki Világgazdaság.

  • MTI MTI
Tőkevonzás: Veszprém tette a legtöbbet Zalaegerszeg a legkevesebbet

A lap szerint a vizsgálatot az IR Consulting (IRC) Kft. végezte el a 23 önkormányzat – Salgótarjánról és Szolnokról nem sikerült elég adathoz jutniuk, így ezeket nem minősítették – összesen 1200 rendeletének és határozatának elemzésével.

Megállapították, azok a városok, amelyek tudatosabban élnek a helyi jogalkotási, szabályozási lehetőségeikkel, jobb eséllyel jutnak beruházásokhoz, tőkéhez. A befektetők ugyanis a döntéseik során komolyan mérlegelik a települések ilyen munkáit is.

A tanácsadó cég úgy véli, egyik település sem emelkedik ki jelentősen pozitív vagy negatív értelemben, ugyanakkor lényeges eltérések mutathatók ki közöttük. Így például az öt legjobb helyezést elérő önkormányzat az átlagosnál kevesebbszer változtatta meg a költségvetését, az uniós pályázatokról magasabb számban döntöttek képviselő-testületi szinten, illetve minden évben kiemelten foglalkoztak a saját vagyonszabályozásukkal.

A rangsor végén szereplők viszont indokolatlanul sok esetben módosították a költségvetési rendeletüket, amivel nem sugalltak stabil képet magukról, nem foglalkoztak érdemben a gazdálkodásukkal, s nem fordítottak kellő figyelmet a megfelelő szabályozási menedzsmentre – olvasható a lapban.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.