Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A világgazdasági válság még súlyosabb, mint ahogy egy évvel ezelőtt megjósolta, mondta Soros György magyar-amerikai nagybefektető a Der Standardnak nyilatkozva, egyszersmind átfogó, globális méretű mentőcsomagot sürgetve a problémák megoldására.
Soros György aggódik. Obama csomagja kevés © Túry Gergely |
Véleménye szerint globális mentőcsomagra lenne szükség, mert a periférián lévő országok, köztük a kelet-európaiak, roppantul megszenvedik a pénzügyi krízist, amely a fejlett államok bankrendszerének összeomlása következtében gyűrűzött be hozzájuk. „A bankokkal kapcsolatos gond azonban csak a problémák egyike. A másikat annak szükségessége jelenti, hogy saját konjunktúraélénkítő intézkedéseket hozzanak, begyújtsák a rakétáikat. Csakhogy ehhez az Egyesült Államokkal ellentétben nincs elégséges finanszírozási lehetőségük. Ezért kellenek nemzetközileg összehangolt lépések, méghozzá elsősorban a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank koordinálásával” – érvelt Soros. Szerinte Európában ezt az irányító szerepet az EU-nak kellene magára vállalnia, mert az egyes országok önmagukban nem elég erősek ahhoz, hogy alátámasszák bankrendszerüket.
A problémás értékpapírok elhelyezésére szolgáló „rossz bankok” modelljéről úgy vélekedett, hogy elengedhetetlen egyfajta nemzetközi megegyezés a kárba veszett tőkék kezeléséről, méghozzá azért, hogy meg lehessen osztani a terheket. Szerinte ebbe minden országnak be kellene kapcsolódnia, különben még több állam fog szenvedni. „Az EU-nak is ebbe az irányba kell mozdulnia, mert ha nem teszi, az euró talán nem is tudja túlélni a válságot” – fejtette ki Soros.
Beszélt arról is, hogy a Barack Obama amerikai elnök által előterjesztett gazdasági ösztönző programot nem tartja elégségesnek. Két további lépést sürgetett az élénkítés sikerének feltételeként: részint a jelzálogrendszer átszervezését és az ingatlanpiac stabilizálását, részint az amerikai bankrendszer újratőkésítését és a hitelnyújtás helyreállítását.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.