Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A lakossági hitelpiac konszolidálásához nem elég a kormány által bejelentett, a munkanélkülivé vált devizahitelesek megsegítését célzó program, hiszen az állástalanok a veszélyeztetett ügyfélréteg mindössze 5-10 százalékát teszik ki - írja a Világgazdaság hétfői számában a kormányjavaslat készítőire hivatkozva.
A szakemberek szerint lehetőséget kellene teremteni az egy háztartáson belüli kölcsönök összevonására, állami garanciaalapot kellene létrehozni a problémás hitelek kezelésére, és az értékesítési piacot is újra kellene szabályozni.
Ez utóbbival kapcsolatban az egyik szakértő a lapnak kifejtette: a jelenlegi helyzet kialakulása részben azzal magyarázható, hogy az ügynökök - a magas jutalék reményében - olyan ügyfeleknek is közvetítettek hitelt, akikről már a folyamat elején tudni lehetett, hogy nem tudják majd visszafizetni.
A Világgazdaság a szükséges jogszabályi háttérrel kapcsolatban azt írja: a javaslat megvalósításához a garanciákon kívül csak a céltartalékok képzésére vonatkozó kormány- és a hasonló tartalmú pénzügyminisztériumi rendeletet kellene módosítani. Ez alapesetben mindössze néhány hetet vesz igénybe.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.