Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Korrigálta kissé előző napi nyereségét a forint, az eurót reggel kilenc órakor 288,20/35 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 287,30/50 forint után.
Hétfőn erősödött a forint, követve régiós devizatársait, s köszönhetően az amerikai gazdaságösztönző csomag elfogadásának reményében javuló befektetői hangulatnak, valamint a zlotyt erősítő lengyel jegybankelnöki nyilatkozatnak. Kedden korrekciós fázis következett be, amit támogatott az euró gyengülése a dollárral szemben. A hétfői 1,30 körüli szintről keddre 1,29 dollár alá gyengült vissza az euró.
Mindhárom deviza esetében az árfolyam konszolidálódására, az ingadozás csillapodására számítanak a piacon. Javítja a forinttal kapcsolatos befektetői hangulatot az ÁKK kötvényaukcióinak újraindítása a héten. A dollárt 223,30/40 forinton jegyezték kedden reggel, szemben a hétfő délutáni 219,85/220,10 forinttal.
A nemzetközi devizapiacokon a svájci frank reggel 190,79 forintos jegyzésen állt, a hétfői zárás 191,16 forint volt, az MNB hivatalos devizaárfolyama pedig 192,94 forint.
A japán jent 2,4462 forinton jegyezték reggel a nemzetközi kereskedelemben, szemben a hétfői 2,4514 forintos zárással. Az MNB hétfői hivatalos jegyzése (100 jen) 245,84 forint.
A bankközi forintpiacon az egynapos finanszírozási (o/n) kamat változatlanul a jegybanki alapkamat alatt, 9,20 százalék körül alakul, a távolabbi lejáratok iránt továbbra sincs érdeklődés. Az állampapírok másodpiacán hétfőn a forint erősödésével párhuzamosan a lejárati tartomány egészén 10-25 bázisponttal csökkentek a hozamok.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?