Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az amerikai kormány pénzügyi mentőprogramja, amelynek körvonalait Timothy Geithner pénzügyminiszter kedden ismertette, a vezető újságok szerint nem világos, hiányoznak a hangsúlyok és a részletek.
A USA Today úgy fogalmazott, hogy a pénzügyminiszter inkább bizonytalanságot teremtett programbeszédével, ahelyett, hogy kellő részletekkel szolgált volna. A lap szerint jó hír, hogy a tárcavezető érteni látszik a bankstabilizáció összetettségét, és fontosnak tartja az elszámoltathatóságot. Rossz hír viszont, hogy ennél nem ment sokkal messzebb, nem konkrét tervet ismertetett, csak egy terv körvonalait.
Ugyanezt a bírálatot fogalmazta meg szerkesztőségi cikkében a The New York Times, amely szerint a Geithner által ismertetett tervből hiányoznak a hangsúlyok, és homályos is. Rögtön el is kezdődött a találgatás, hogy létezik egy háttérprogram, amelyben az adófizetők háta mögött nyújtanak segítséget bizonyos bankoknak és részvényeseiknek. A pénzügyminiszter kevés részlettel szolgált, semhogy termékeny vita kezdődhetnék, és azt sem magyarázta meg, miért az ő megközelítését célszerű követni. Az újság feltette egyebek mellett azt a kérdést, hogy miért nem helyeződik nagyobb hangsúly a lakástulajdonosok megsegítésére, illetve miért szolgálja jobban a közérdeket az állami-privát partnerség a bénult bankok talpra állítására, ahelyett, hogy az állam önmagában szervezné át a kormányzati támogatás nélkül csődbe menő pénzintézeteket?
A The Washington Post arról írt: Geithner, aki élesen bírálta elődjét, Henry Paulsont, nem sok újdonsággal szolgált programjában, amelyből hiányzik a frissesség és a világosság. Az újság szerint a Wall Streeten és Washingtonban is széles körű az az értékelés, hogy Geithner lényegében Paulson forgatókönyvét folytatja.
A The Wall Street Journal azt írta, hogy a nagy megmentő szerepét betölteni hivatott pénzügyminiszter első megnyilvánulását elégedetlen felszisszenéssel fogadta a bankvilág. A pénzügyminiszter ahelyett, hogy csak a bankokról beszélt volna vagy kifejtett volna egy egységes mentőtervet, mindenkinek ajánlott valamit, de részletek nélkül. A befektetők ezt úgy értelmezték, hogy Geithner, akárcsak Paulson, majd útközben fogja kitalálni, mit tegyen. Ha a cél a bizonytalanság eloszlatása volt, akkor ez nem sikerült, állapította meg New York vezető üzleti lapja.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?