szerző:
MTI

A tavalyi negyedik negyedévben már csökkent a jelzáloghátralékok miatt visszabirtokolt lakóingatlanok száma a súlyos recessziótól szenvedő Nagy-Britanniában, habár évi átlagban meredeken nőtt.

A brit jelzálogkölcsönzők tanácsának (CML) pénteken megjelent, éves összesítése szerint 2008 utolsó három hónapjában 10 400 otthon került vissza banki tulajdonba az adósok törlesztési elmaradásai miatt a harmadik negyedévi 11 100 után, vagyis a visszabirtoklások száma negyedéves összevetésben csökkenni kezdett.

A kimutatás szerint 2007 negyedik negyedévében még mindössze 6900 lakóingatlant birtokoltak vissza a kölcsönző bankok, és a tavalyi teljes évi visszabirtoklási szám 54 százalékkal 40 ezerre - 1996 óta a legmagasabbra - nőtt az előző évben mért 25 900-ról.

A tavalyi éves szám a vártnál valamivel kisebb volt, de a CML pénteki előrejelzése szerint a jelzáloghátralék miatt tulajdonosuktól visszavett lakóingatlanok száma az idén el fogja érni a 75 ezret.

Nagy-Britanniában 25 millió önálló háztartás van, közülük 19 millió birtokol saját tulajdonú ingatlant. Ezeknek az ingatlanoknak a 80 százalékát terheli jelzálogkölcsön. A törlesztési problémákat súlyosbítja a brit gazdaság évtizedek óta nem tapasztalt mélységű recessziója.

A Brit Iparszövetség (CBI) e hét elején közzétett új prognózisa szerint a visszaesés már 2008 harmadik negyedévében elkezdődött, és hat negyedéven át tartani fog, vagyis Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - 2009 egészét recesszióban tölti.

A CBI most úgy számol, hogy a recesszió teljes ideje - vagyis az előrejelzésben valószínűsített hat negyedév - alatt a brit hazai össztermék-érték (GDP) összesítve 4,5 százalékkal zuhan. A prognózis szerint az idén az egész éves visszaesés 3,3 százalékos lesz, vagyis csaknem a kétszerese a szervezet előző, novemberi negyedéves előrejelzésében 2009-re szereplő 1,7 százalékos GDP-mínusznak.

Az iparszövetség szerint a brit gazdaságban jövőre sem lesz növekedés; a CBI 2010 egészére zéró GDP-bővülést jósol.

A súlyosan recessziós környezetben a szervezet a munkanélküliség gyors növekedését is várja. A jelentés szerint az állástalanok száma 2010 második negyedében tetőzik valamivel 3 millió felett; ez 9,6 százalékos munkanélküliségi aránynak felelne meg.

A brit ingatlanpiaci árak az elmúlt években még hatalmas ütemben - éves összevetésekben rendre 20 százalékkal - emelkedtek, és ebben a környezetben a bankok könnyű kézzel folyósították a nagy összegű jelzálog-kölcsönöket. A brit gazdaság hirtelen megtorpanásával, majd recesszióba fordulásával, a hitelpiaci likviditás súlyos szűkülésével és az ingatlanpiaci árbuborék ezzel járó kipukkadásával azonban egyre több tulajdonos kerül nehéz törlesztési helyzetbe.

A lakásárak zuhanása is a tulajdonosok ellen hat. A Standard & Poor's hitelminősítő nemrégiben kiadott előrejelzésében azt jósolta, hogy az ingatlanárak esése miatt 2010-re kétmillió brit lakástulajdonos kerülhet a "negative equity" állapotába.

A kifejezés azt jelenti, hogy az adott lakóingatlan értéke - amely egyben a jelzálogkölcsön fedezete - az ingatlanra felvett jelzáloghitel összege alá csökken. Így az ingatlanhitel fedezetének jelentős része eltűnik, és a hitelező bank kinnlevőségének teljes behajthatósága bizonytalanná válik, még akkor is, ha a bank az esetleg nem fizetővé váló adóstól visszabirtokolja az ingatlant. Ebben a helyzetben a hitelező bank pótlólagos fedezetet követelhet a jelzálogadóstól.

Az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) legújabb előrejelzése szerint az átlagos brit lakóingatlan-árak a 2007-es csúcsról 32 százalékkal zuhannak, mire 2010-ben elérik a mélypontot, akkor, ha a kormány hitelezés-élénkítő célú bankmentő lépései hatékonyak lesznek. Ha nem, arra az esetre a CEBR elemzői 40 százalékos lakásárzuhanást jósolnak, és azt, hogy az átlagos ingatlanárak 2013-ban érik el ismét a 2003-as szintet.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mi látható valójában a titokzatos UFO-felvételeken?

Mi látható valójában a titokzatos UFO-felvételeken?

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

A neandervölgyi ember füle állandóan be volt gyulladva

A neandervölgyi ember füle állandóan be volt gyulladva

Távozik Mészáros Lőrinc lánya az Opus Global igazgatóságából

Távozik Mészáros Lőrinc lánya az Opus Global igazgatóságából

Pompeo békés megoldást akar a szaúdi-iráni konfliktusra

Pompeo békés megoldást akar a szaúdi-iráni konfliktusra

Meghalt Riz Levente XVII. kerületi polgármester

Meghalt Riz Levente XVII. kerületi polgármester