A padlóról készül fölállni a BÉT

A BUX meredek zuhanással kezdte a keddet, később azonban megérkeztek a vevők, és az index már a hétfői záróérték közelébe is felemelkedett.

  • unknown
A padlóról készül fölállni a BÉT

A 12 éves mélypontra zuhanó amerikai Dow Jones részvényindex ellenére a BÉT-en elmaradt a pánik, sőt, a tetemes mínuszból induló index a veszteség nagy részét ledolgozta fél 11-re. A mutató ismét 10 000 pont alatt járt az első percekben, majd 10 200 pontra emelkedett, ami már "csupán" 0,8 százalékos veszteséget jelentett. A forgalom 4 milliárd forint volt az első másfél órában, ebből az OTP-re 3 milliárd jutott.

Az OTP Bank papírját az ING vételre ajánlja, igaz ugyanakkor, hogy a célárát csökkentette: egészen pontosan 4950 forintról 3260 forintra vitte le. A részvényárfolyam 4,4 százalékkal 1625 forintra esett a kereskedés elején. A Mol 2,0 százalékkal, 8950 forintra, a Richter 1,2 százalékkal, 23 805 forintra gyengült.

A vártnál jobb negyedéves eredményt közlő Magyar Telekom erősödni tudott, árfolyama 2,3 százalékkal 536 forintra ment föl. A társaság 12,6 milliárdos negyedéves profitot mutatott ki, ami mintegy 35 százalékkal haladja meg az elemzői konszenzusokat.

Ecoline

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.