Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az amerikai költségvetés hiánya az idén a hazai össztermék (GDP) 12,3 százalékára, várhatóan 1,75 billió dolláros új rekordra nő, ez derült ki kormányzati tisztségviselők nyilatkozataiból Washingtonban.
Az előző rekordhiány, 455 milliárd dollár tavaly, vagyis a szeptemberrel zárult előző költségvetési évben volt. Az amerikai elnök, Barack Obama csütörtök délután ismerteti a 2010-es költségvetési terv alapvonalait; tisztségviselők ezt megelőzőleg adtak tájékoztatást az átfogóbb folyamatokról. Idén a hiány elsősorban a kormány gazdaságélénkítő és bankmentő intézkedéseinek költsége miatt nő ugrásszerűen.
A kormány programja szerint 2013-ra 533 milliárd dollárra, az akkorra elképzelt GDP 3 százalékára kellene csökkenteni a hiányt. Ehhez egyik oldalról növelnék a bevételeket: a leggazdagabbak adójának növelése révén az adóbevétel 2013-ra a GDP 19 százalékéra nőne a mostani 16 százalékról. A legmagasabb adókulcs 39 százalékra nő 35 százalékról annak nyomán, hogy a Bush-kormányzat által 2001-ben és 2003-ban bevezetett adócsökkentések lejárnak, és az Obama-kormányzat nem újítja meg őket.
Más oldalról a kiadásokat a GDP 22 százalékára csökkentenék 2013-ra a mostani 26 százalékról. Egyebek között az afganisztáni és az iraki hadviselés költségét az idei 140 milliárd dollárról már 2011-re 50 milliárd dollárra csökkentenék. E két tétel tavaly még 190 milliárd dollár volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
„Állnak már az úttörő sátorak, de ti mindig legyetek bátorak” - szóviccelt.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.