Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Kínában még érezhetők a nemzetközi pénzügyi válság következményei, de már a gazdaság ösztönzésére tett intézkedések hatása is látható, mondta a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) vasárnap, egy vonali csevegőprogram közönségével beszélgetve.
A lakossági fogyasztás és a hitelezés erős januári növekedését említette a kezdődő javulás egyik példájaként. Február első felében pedig az áramtermelés 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, illetve 13,2 százalékkal a hónap eleji mennyiséget, mondta továbbá a kormányfő, és ebből arra következtetett, hogy az ipari termelés is gyorsabb növekedésnek indulhatott.
A kínai kormány tavaly novemberben közel 600 milliárd dollárt érő költségvetési ösztönző programot hirdetett, főleg infrastrukturális beruházásokra, munkahelyteremtésre. A programot azóta bővítették. A kínai kormánynak legkevesebb évi 8 százalékos gazdasági növekedésre van „szüksége” a munkanélküliség veszélyes növekedésének elkerüléséhez.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) januárban 6,7 százalékos gazdasági növekedést jósolt Kínának idénre, és 8,0 százalékosat jövőre. Bár a kínai növekedés jelentősen lassul a tavalyelőtti, 13,0 százalékos rekord ütemről és a tavalyi, 9,0 százalékosra becsült többletről is, nemzetközi elemzők és politikusok továbbra is remélik, hogy a kínai kereslet segíthet a világgazdasági válság enyhítésében.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!