szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idén az agrártárca költségvetéséből 3,2 milliárd forintot zárolt a kormány, ezen belül a növényi génbank finanszírozására szánt 600 millióból 200 millió forintot zároltak - közölte Sirman Ferenc az agrártárca szakállamtitkára szerdán Tápiószelén az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának kihelyezett ülésén.

A szakállamtitkár elmondta, hogy a genetikai sokféleség biztosítása - a biodiverzifikáció - az elmúlt 15 évben világszerte felértékelődött, mert a klímaváltozás, valamint az élelmiszerbiztonság és a környezetvédelem előtérbe kerülése mindezt indokolja. A hazai növényi génbank megőrzésére, fejlesztésére állami támogatásból ez évben 400 millió forint áll rendelkezésre, ezen felül pályázatokon további 300 millió forintot lehet elnyerni - tette hozzá.

Rodics Katalin a környezetvédelmi tárca főosztályvezetője felszólalásában kevésnek nevezte a rendelkezésre álló forrást, és a zárolásba helyezett 200 millió forintról hozott kormányzati döntés felülvizsgálatára tett javaslatot.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Tech

Növényi génbankot hoz létre Norvégia

Globális katasztrófák esetére óriásmagtár, egyfajta növényi génbank építését fontolgatja Norvégia a Spitzbergák szigetcsoport hegyei közt egy barlangban, ahol a világ összes ma létező növényének egy-egy magvát elhelyeznék.

MTI Tech

Több tízezer génbanki mintát dobhatnak ki

A világ génbankjaiban őrzött 250 000 kukoricafajta fele nem csíraképes a helytelen tárolás miatt - kongatták meg a világ egyik legelterjedtebb mezőgazdasági növénye felett a vészharangot nem sokkal azután, hogy a banánt kihalással fenyegető világjárvánnyal foglalkozott a sajtó.

Medipress Plázs

Magán emberi génbankot alapítottak

Egy észak-indiai város, Lucknow biotechnológiai cégének igazgatója emberi DNS bankot alapított – a Hindustan Times pénteki jelentése szerint.

Gyerekek a tévé előtt – tanulságos útravaló vagy szükséges rossz a mesenézés?

Gyerekek a tévé előtt – tanulságos útravaló vagy szükséges rossz a mesenézés?

Rendőrségi ügy lett abból, hogy nem ellenőrizte a kölcsön kapott autót egy kiskőrösi férfi

Rendőrségi ügy lett abból, hogy nem ellenőrizte a kölcsön kapott autót egy kiskőrösi férfi

Szputnyikos vagy Astrás vagy? Közös identitások alakulnak az oltások alapján

Szputnyikos vagy Astrás vagy? Közös identitások alakulnak az oltások alapján