Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 januárjában 28,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 38,6 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 3,5 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Tavaly 3 százalékkal, decemberben 22,6 százalékkal mérséklődött az agrártermékek termelőiár-szintje az előző év azonos időszakához képest. Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 januárjában 35,2 százalékkal haladta meg a 2007 januárit.
Az idén januárban a gabonafélék termelői ára 2008 januárhoz viszonyítva 50,7 százalékkal csökkent. Ez a nagymértékű visszaesés a 2007-ben indult jelentős áremelkedés korrekciója, amelynek eredményeképpen a búza felvásárlási ára a 2007 januári szintre, 33,7 forint/kilogrammra mérséklődött, az árpa és a kukorica ára pedig 8, illetve 17 százalékkal lett alacsonyabb a 2007 első hónapjában mértnél. Tavaly januárban a gabonafélék körében még 74,1 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető az egy évvel korábbihoz képest.
Az olajnövények termelői ára januárban 8,9 százalékkal nőtt az előző év januárjához mérten, a 2008. januárban észlelt tizenkét havi, 63,6 százalékos növekedés után. A burgonya termelői ára 2008 első hónapjához képest 26,3 százalékkal csökkent.
A zöldségfélék termelői ára 2009 első hónapjában 2008. januárjához viszonyítva 10,4 százalékkal visszaesett. Ebben az időszakban a jelentősebb súlyú termékek közül a termesztett gomba ára 10 százalékkal nőtt, a fejes káposztáé 22 százalékkal csökkent.
A gyümölcsök termelői árának 32,4 százalékos mérséklődését ebben a hónapban főként az alma határozta meg, amelynek termelői ára 46 százalékkal alacsonyabb volt a 2008. januárinál.
A vágóállatok termelői árainak 5,2 százalékos növekedése főleg a vágósertés árának 16,8 százalékos, valamint a vágómarha árának ennél jóval kisebb, 6,9 százalékos emelkedéséből, és a vágóbaromfi árának 6,7 százalékos csökkenéséből adódott.
Az állati termékek árainak 19,1 százalékos mérséklődésén belül a 2008. januárihoz viszonyítva az étkezési tyúktojás termelői ára 5,5 százalékkal nőtt, a tejé 27,7 százalékkal csökkent. A tej felvásárlási ára a 2008 januári 96,5 forint/literes csúcs után az idén januárban 66,4 forint/literre mérséklődött.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.