Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Több mint négy százalékos pluszban zárta a BUX péntek 13-át, valamennyi vezető részvény drágult.
A BÉT vezető indexe a pénteki kereskedést 9852,83 ponton zárta, 391,54 ponttal (1,14 százalékkal) a csütörtöki záróérték fölött.
Az OTP, amelynek legnagyobb vevője ma is az OTP volt, 1580 forinton zárt, ez 5,3 százalékos emelkedést jelent. A Mol kurzusa 4,63 százalékkal, 8585 forintra, a Magyar Telekomé 1,41 százalékkal, 500 forintra emelkedett.
Drágultak a vegyipari papírok is: a Richteré 6,11 százalékkal, 24 300 forintra, az Egisé 1,48 százalékkal, 10 605 forintra.
A zárás utáni percekben tette közzé tavalyi negyedik negyedéves és 2008-as eredményeit a Synergon. A tavalyi évet (csoportszinten) 1,1 milliárd forintos adózott veszteséggel záró társaság kurzusa 5,47 százalékkal, 385 forintra emelkedett.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.