Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A vezető európai részvényekkel együtt esett a BUX kedd délelőtt; a vezető részvények mindegyike veszített értékéből.
A BÉT vezető indexe délután egy órakor 10 142,2 ponton állt, 156,5 ponttal (1,5 százalékkal) a hétfői záróérték alatt.
Az OTP részvényárfolyama 1,1 százalékkal, 1617 forintra, a Molé 1,73 százalékkal, 8795 forintra csökkent.
A Magyar Telekom vezérigazgatója, Christpher Mattheisen a Reutersnek adott interjújában elmondta: bízik benne, hogy a távközlési társaság az idén tartani tudja az árbevételi és eredményterveit. Szintén kedvező fejlemény a Magyar Telekom számára, hogy az NHH törölte a mobiltendert, így – a közeljövőben legalábbis – új konkurens megjelenésével sem kell számolnia. Ezeket az információkat a piac már beárazta, amit az is jelez, hogy az MTelekom-kurzus 0,94 százalékkal, 0,94 százalékra esett.
Olcsóbbak lettek a gyógyszeripari papírok is: a Richter-részvény ára 0,8 százalékkal, 25 250 forintra, az Egisé 1,17 százalékkal, 10 920 forintra csökkent.
Egy óra után pár perccel a vezető európai indexek is mínuszban várták a folytatást: az FTSE-100 és a DAX-30 1,2 százalékkal, a CAC-40 közel két százalékkal állt hétfői záróértéke alatt.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Bár a károk súlyosak és kiterjedtek, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett hír.