Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet erősen reménykedik abban, hogy jövőre visszatér a fellendülés, de nem veszi biztosra.
„Elég széleskörű egyetértés van az összes kormányzati és magán intézmény között abban a várakozásban, hogy a jövő évben visszatérhet a szerény gazdasági növekedés. Ez azonban nem vehető úgy, hogy máris zsebben van, mert ez attól függ, mennyire tér vissza a bizalom a gazdaságba, mind politikai, mind vállalati, mind lakossági szinten - mondta az EKB elnöke szerda reggel az egyik francia rádióban nyilatkozva.
Az idei évről azt mondta: egyetért az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) elnökével abban, hogy "az idei év nagyon-nagyon nehéz lesz, és továbbra is nagy a bizonytalanság".
Az EKB elnöke azonban visszafogottan szólt arról, mit tehet bankja a pénzügyi piac és szélesebben a gazdaság megsegítésére az eddigi kamatcsökkentéseken és a korlátlan repóárveréseken kívül. Arra a kérdésre, vajon tervez-e az EKB is olyasféle piactámogató, likviditásbővítő intézkedéseket, mint a Fed, a Bank of England vagy a Bank of Japan, tervezi-e például hozzájuk hasonlóan kormány- vagy vállalati kötvények vásárlását, Trichet így felelt: „Jelenleg vizsgáljuk, szükségesek-e kiegészítő intézkedések, amelyek nem lesznek feltétlenül azonosak azokkal, amelyeket kollégáink tesznek”.
„Éberek vagyunk, és mind a pénzügyi szférában, mind a költségvetési szférában fontos bátran intézkedni, azonnal, amint szükséges, de ugyanakkor erősíteni a bizalmat az iránt, hogy képesek vagyunk fentartani az árstabilitást közép- és hosszú távon” - mondta Trichet.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az EU-országokat is további gazdaságösztönző költekezésre sürgeti, de az Európai Bizottság ettől egyelőre elzárkózik, mondván, hogy meg kell várni az eddigi programok hatását.
Idénre már visszaesést jósol a világnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), de még nem tudni, mekkorát. Ebben az évben a világ összesített hazai össztermékének (GDP) 0,6 százalékos csökkenése várható, és jövőre 2,3 százalékos világgazdasági növekedés lehetséges, mondta az IMF vezérigazgatójának, Dominique Strauss-Kahnnak az egyik tanácsadója, Teresa Ter-Minassian kedden újságíróknak Lisszabonban, az IMF új becsléseiből idézve, amelyeket szerinte néhány napon belül hivatalosan is közread a valutaalap.
Januárban még 0,5 százalékos világgazdasági növekedést valószínűsített erre az évre a nemzetközi pénzintézet, és 3,0 százalékosat jövőre. Az IMF szóvivője viszont azt mondta Washingtonban, hogy a Teresa Ter-Minassian által említett számok "már elavultak". Ebből arra lehet következtetni, hogy a nemsokára megjelenő, új IMF-előrejelzések még sanyarúbbak lesznek. A szóvivő is még e hétre ígérte az új becslések kiadását.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.