Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hajnal óta mérsékelten erősödik a forint az euróhoz képest, amely azonban még mindig a 300-as szint felett áll.
Röviddel 8 óra előtt az euró 300,37 forintot ért a hétfő késő esti 301,68 forint után (-0,43 százalék). Egy órával korábban 301,35 forinton volt az euró. A dollár a hétfői 220,32 forintról 219,96 forintra gyengült (-0,16 százalék).
A szakértők szerint alapvetően két - politikai - tényező befolyásolja kedden a közép-európai devizákat. Csehország, ahol kedden a kormánnyal szembeni bizalmatlansági szavazást tartanak, illetve Magyarország, ahol keresik az új kormányfőt.
Elemzők szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentése arról, hogy lemond a posztról, kedvező reakciót váltott ki. A forint szempontjából mostantól azonban az lesz a befolyásoló tényező, hogy sikerül-e olyan miniszterelnököt találni, akinek megvan a kellő ambíciója és a politikai támogatottsága ahhoz, hogy végigvigye a szükséges költségvetési takarékoskodási programot.
Egyes szakértők szerint meglepetés volt, hogy hétfőn mennyire ellenálló volt a forint Gyurcsány szombati bejelentése után, amihez mindenképpen hozzájárult, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem változtatott a 9,5 százalékos alapkamaton.
A Danske Bank a hétfői kamatdöntés után kiadott közlemény alapján úgy véli, hogy az MNB nem engedi a forint gyengülését, amennyiben ennek jelét látja, kész a kamatemelésre.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.