Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Hatalmasat emelkedett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, amit ma főleg a Mol húzott, de nem panaszkodhat az OTP sem szerdai teljesítményére.
Nagyot menetelt szerdán a BUX. A Budapesti börze enyhe mínuszban nyitott, azonban gyorsan hegymenetbe kapcsolt, s lényegében egész nap felfelé robogott. Az utolsó néhány órában lelassult az emelkedés, ám ekkor már majd 6 százalékos pluszban járt az index, amely végül 11 315 ponton fejezte be a szerdai kereskedést, 5,94 százalékkal a tegnapi záróérték fölött.
Szárnyalt a Mol
Ma a Mol volt a nyerő papír: az olajipari cég részvényei nem kezdtek erősen, azonban hamar magukhoz tértek, s négy óra előtt már fel is kellett függeszteni a kereskedést a vállalat papírjaival 10 százalékot meghaladó árelmozdulás miatt. A részvény végül 10,32 százalékos pluszban 10 260 forinton zárt.
Jól ment az OTP-nek is, a bankpapír „járt ma a 22. században is”, végül pedig 2080 forinton zárt, ami 5,6 százalékos növekedést jelent. Majd négy százalékot menetelt a Richter és az MTelekom: előbbi 26 500 forintig drágult, míg utóbbi papírjaival 528 forinton született az utolsó kötés.
Magas forgalom
A forgalom is átlagot meghaladó mértékű volt – a 20,5 milliárd forint majd másfélszerese az ez évi átlagnak. A legnagyobb értékben ismét az OTP papírjaival kereskedtek, a bankpapír adta a teljes forgalom majd kétharmadát. Kitett azonban szerdán magáért a Mol is: az olajipari cég részvényeit 3,5 milliárd forint értékben adták-vették.
Ecoline
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.