Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mérsékelt emelkedés, az előző napi esés korrekciója várható a Budapesti Értéktőzsdén.
Illés László, a QUAESTOR Értékpapír elemzője szerint alacsony tartományban emelkedhet az index nyitáskor, 10 ponton belüli lehet az erősödés. Hasonló növekedést vár a vezető papíroktól is. Amennyiben a Mol és az OTP gyengülni fog, az esés a következő két napban is folytatódhat. A befektetők kedden az eurózóna inflációs jelentésére várnak, amelyet 10 órakor tesznek közzé - jegyezte meg Illés László.
Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint is elképzelhető a pozitív korrekció nyitáskor, de - mint mondta - a magyar piac iránya elsősorban a fejlettek mozgásától függ. Török nem vár jelentős emelkedést a Moltól a hétfői bejelentést követően. Az osztrák OMV hétfőn jelentette be, hogy eladta a Mol-ban lévő teljes, 21,2 százalékos részesedését az orosz Surgutneftegas-nak, az ügylet értéke az OMV közleménye szerint 1,4 milliárd euró. A Mol és a Surguneftegas részvényeinek árfolyama is emelkedett a tőzsdéken, a BÉT hétfői zárására azonban a magyar olajipari papír napközbeni, több mint 15 százalékos nyeresége 1,81 százalékra olvadt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,92 pontos, 2,55 százalékos csökkenéssel, 10.893,38 ponton zárt hétfőn.A részvénypiac forgalma 16,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.