Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A BUX közel 5 százalékos nyereséggel ünnepelt csütörtökön. Minden blue chip jelentős drágulást mutatott, mint ahogyan a nemzetközi tőzsdéken is fölfelé tartottak az árfolyamok.
Nyereséggel indult a BÉT csütörtökön, a BUX 4,9 százalékos pluszban, 11 702 ponton állt fél 1-kor. A Mol 6,7 százalékkal 11 310 forintra, az OTP 5,6 százalékkal 2070 forintra, a Magyar Telekom 2,8 százalékkal 553 forintra, a Richter pedig 3,4 százalékkal 25 855 forintra erősödött.
Optimista hangulatban nyitottunk - 300 pont pluszban - és erre a BUX még rá tudott tenni 200 pontot egyenletes emelkedéssel - mondta el Varjú Péter, az Erste üzletkötője. Hozzátette, hogy a világban minden tőzsdén a vevők vannak többségben, a főbb részvényindexek 4,5-5 százalékos nyereséget mutattak csütörtökön délben. Ami még pozitív, hogy a forint markáns erősödést mutat - ez szintén növeli a pesti parkett optimizmusát.
Ez a hangulat a szakember szerint kitart majd a csütörtöki nap zárásáig, sőt, jó esélyt lát arra, hogy akár még 2-3 hónapig is emelkedhetnek az árfolyamok az első komolyabb korrekcióig. A szakember szerint új mélypont már nem lesz a BUX-ban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.