Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Emelkedésre számítanak a budapesti részvénypiacon hétfőn az MTI által megkérdezett piaci szakértők, elsősorban a kedvező nemzetközi tőkepiaci hangulat alapján.
Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője erős pluszra számít a nyitásban, mivel az európai határidős indexek is jelentős emelkedést jeleznek előre. Hozzátette, hogy délelőtt az eurózónában megjelenő makrogazdasági adatok lehetnek befolyással a kereskedésre, de úgy vélte, hogy ezek sem változtatnak majd az optimista hangulaton.
Kérdés ugyanakkor, hogy a magyar piac lépést tud-e tartani a nemzetközi börzék emelkedésével. A vezető papírok, köztük a Mol, az OTP és a Richter árfolyama is ugyanis fontos ellenállási pontokhoz érkezett, ami megtörheti az emelkedést, illetve ha sikerül áttörni ezeken a szinteken, az további erősödést hozhat az egyes papírok árfolyamában - vélekedett a QUAESTOR elemzője.
Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén emelkedést vár. Véleménye szerint elsősorban a nemzetközi jó hangulat - az amerikai tőzsdék pozitív zárása, illetve az ennek nyomán várhatóan szintén emelkedő európai tőzsdék - mutatnak az emelkedés irányába.
Úgy vélte, kisebb részben szintén pozitív hatása van annak, hogy némileg enyhült a belpolitikai bizonytalanság, miután a miniszterelnök-jelölt támogatottságot kapott a hétvégén. A BUX 294,45 pontos, 2,50 százalékos emelkedéssel, 12.056,11 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 23,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősödtek.
A Mol 175 forinttal, 1,55 százalékkal 11.480 forintra erősödött, az OTP részvények ára 26 forinttal, 1,22 százalékkal 2.160 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,98 százalékkal 567 forintra emelkedett. A Richter 1800 forinttal, 7,06 százalékkal 27.300 forintra drágult, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama viszont 250 forinttal, 2,05 százalékkal 11.950 forintra gyengült.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.