Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az összes hazai blue chip pluszban indított, így felfelé vette az irányt a BUX is, szembe haladva a vezető európai börzék indexeivel.
Egy százalékot meghaladó pluszban, 12 374 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX az első percekben nem mozdult el jelentősen a nyitóértékről, 12 350 pont környékén mozgott.
Az összes blue chip a szerdai záróár fölött indított csütörtökön. A legjobban az OTP kezdett, amely majd 3 százalékkal magasabban állt nyitáskor, mint tegnap délután. A bankpapír a 2590-es nyitószintről lefelé indult, de hamarosan visszakapaszkodott, s született kötés az első percekben 2600-n is. Emelkedéssel rajtolt a Mol is, amely 10 750 forinton forgott nyitáskor, ez 100 forinttal magasabb a tegnapi záróárnál.
Drágultak a Richter és a Magyar Telekom papírjai is, mindkettő azonban csak kis, 1 százalék alatti mértékben. A gyógyszeripari cég részvényei 26 600 forinton kezdtek, szemben a tegnapi 26 400-as záróárral, míg az MTelekom 578 forinton vágott neki a napnak, ami 4 forintos emelkedést jelent.
Budapest ezúttal is szembe megy Európával, az öreg kontinens vezető börzéinek indexei ugyanis enyhe mínuszban álltak a nyitás utáni percekben. A legrosszabbul a bő fél százalékot süllyedő londoni FTSE-100 kezdett, de esett nyitáskor a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 is 0,16, illetve 0,48 százalékot.
Ecoline
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.