Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A lengyel miniszterelnök pénteken megerősítette, hogy lehetségesnek tartja 2012-ben az euró bevezetését országában. Donald Tusk újságíróknak beszélt erről a finn fővárosban, és azzal indokolta az euróbevezetési terv megvalósíthatóságát, hogy az IMF-fel létrejövő megállapodás - a bő 20 milliárd eurós rugalmas hitelkeretről - konszolidálja Lengyelország helyzetét, és jelzés arra, hogy Lengyelország jól készül fel a belépésre.
Tusk ugyanakkor azt is mondta, hogy kemény munka vár még rájuk és a bevezetési dátumról a határozatot akkor hozzák meg, "amikor teljesen biztos vagyok benne, hogy lehetséges. Most 90 százalékban vagyok biztos benne". A kormányzat az eddigi nyilatkozatok szerint 2012. januárjától szeretné az ország euróövezeti tagságát, de számos közgazdász erősen kételkedik abban, hogy ehhez a feltételeket az ország időre teljesíteni tudja, különös tekintettel a gazdaság erős lelassulására és ennek az államháztartási deficitre gyakorolt hatására. Az euróövezeti tagság "előszobájának" nevezett Európai Monetáris Rendszerbe, az ERM-II.-be még ebben a félévben kívánt volna belépni Lengyelország, de illetékesei már jelezték, hogy valószínűleg késni fognak vele.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.