Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A több mint egy százalékkal gyengülő OTP- és MTelekom-részvény húzta pirosba a BUX-ot a pénteki kereskedés közepére.
A BÉT vezető indexe április 24-én délután fél egykor 12 396 ponton állt, 71 ponttal (0,57 százalékkal) a csütörtöki záróérték alatt.
Az OTP 1,4 százalékkal, a Magyar Telekom 1,3 százalékkal gyengült: fél egykor a banki papír árfolyama 2580 forinton, a távközlési részvényé 590 forinton állt.
A Mol, amely csütörtöki közgyűlésén új védelmi vonalakat épített fel a Szurgutnyeftyegaz esetleges lopakodó akciója ellen, 0,4 százalékkal, 10 220 forintra erősödött. Ugyanekkora mértékben javított az Egis is: a kisebbik gyógyszeripari részvény árfolyama 11 865 forintra emelkedett.
A Richter 5 forinttal erősödött, a kurzus fél egykor 28 250 forinton állt.
A vezető európai indexek a zöld színre tettek péntek délelőtt: fél egykor az FTSE-100, a CAC-40 és a DAX-30 egyaránt másfél százalékos pluszban várta a folytatást.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.