Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Több mint 100 pontos emelkedéssel nyitott szerdán a BUX, de hamar olvadni kezdett a plusz.
A BÉT vezető indexe negyed órával a május 13-i kereskedés kezdete után 14 133 ponton állt, 21 ponttal a keddi záróérték fölött.
A vezető részvények vegyesen mozogtak. Az OTP 0,4 százalékkal, 3044 forintra erősödött, a Magyar Telekom 0,7 százalékkal, 574 forintra gyengült, a Mol részvényárfolyama pedig gyakorlatilag a keddi záróáron, 11 805 forinton állt az első negyedóra végén.
A Richter kurzusa fölfelé, az Egisé lefelé mozdult: az előbbi 0,9 százalékkal, 30 595 forintra emelkedett, az utóbbi 0,7 százalékkal, 14 250 forintra csökkent.
A vezető európai indexek pirosban jártak a (magyar idő szerint) kilenc óra utáni percekben: az FTSE-100, a DAX-30 és a CAC-40 0,1-0,3 százalékos mínuszban állt.
Ecoline
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.